Nagyjából bármitől. És annak az ellenkezőjétől is.
Írtunk már párszor olyan fóbiákról, amik kikergetik az embereket a világból, de az olykor nevetségesnek és hihetetlennek tűnő parák mellé évről-évre újak érkeznek. Ennek okai többek közt a technológiai fejlődés és a társadalmi változások, amelyek a legváltozatosabb módon tudnak félelmet gerjeszteni az emberekben: sokszor ugyanaz a tárgy két ellentétes fóbia kialakulásának melegágya lehet.
A fóbia olyan szorongás, amely általában különleges helyzetekben jelentkezik, és amitől a beteg azonnal szabadulni akar. Na de mik azok a fóbiák, amiket a XIX. század emberei nem értenének, a XXI. században élők viszont szabadulnának tőlük? Nézzük meg:
Vajon elmentettem az anyagot a gépemen?
Bizony, létező dolog, perdetofóbiának hívják, és ha nem is fóbiaszinten, de rengetegen rettegünk tőle. Vannak azonban, akik kényszeresen mentenek el mindent, amit számítógépen csinálnak, küldik át magunkak és másoknak e-mailben, rátöltik pendrive-ra, és ki tudja, még hány módszert fejlesztenek ki, hogy véletlenül se veszítsék el, amin annyit melóztak.
Létezik viszont ennek az ellenkezője is, történetesen, amikor valaki
a számítógépektől fél.
A cyberfóbiások rendkívül bizonytalanok a technikai vívmányokkal kapcsolatban, ezért minden anyagot, amit a számítógépen készítenek, azonnal külső hordozóra mentenek, a gépről pedig kitörlik úgy, hogy az adott fájlnak nyoma se maradjon. Pedig ez lenne a legegyszerűbb megoldás (jó, nem):
A nomofóbiások attól rettegnek, hogy
elveszítik mobiltelefonjukat,
de a teljes kiboruláshoz az is elég, ha nincs térerő vagy wifi. Érdekes adat, hogy a nők sokkal jobban tartanak ettől, mint a férfiak, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint annak az amerikai nőnek az esete, aki úgy érzi, wifi nélkül megfulladna. Azt állítja, ha nincs nála a telefonja, nem érzi teljes embernek magát, rémült és pánikol. Ezért, ha olyan helyre kellene mennie, ahol nincs wifi, inkább otthon marad.
Vannak, akik
a szállodáktól majréznak,
vagyis leginkább attól, hogy ha üzleti útra mennek, a vacsora alatt csúnyán lebuknak mások előtt, amint épp egyedül vannak. Szerintük ez annyira ciki, hogy kísérőt bérelnek, nehogy átéljék ezt a számukra kibírhatatlanul kellemetlen helyzetet. Nem véletlenül hívják ezt üzletember-fóbiának is. (A pszichiátriai neve: deversorafóbia). Nyilván mind el tudnak képzelni olyan szituációt, amiben erre való hivatkozással sok mindent meg lehet úszni.
Az insistofóbia is leginkább a mai kor jellegzetes fóbiája, amikor valaki
a parkolástól parázik.
Ez valahol egyébként érthető, mert az emberek hajlamosak túlhisztizni azt, amikor valaki előttük próbál párhuzamosan parkolni, ugyanis ha nem sikerül neki 3 és fél másodperc alatt beállnia, a mögöttük lévő rövid úton idegösszeomlást kap. Ez a tudat pedig meglehetősen stresszelheti az éppen megállni készülőt.
Akik a világ összes műsorát egyszerre szeretnék látni,
tehát nem akarnak lemaradni egyikről sem, ők az úgynevezett alterdissemofóbiában szenvednek. A magán-egészségbiztosítók támogatják ezért azoknak a távirányítóknak a vásárlását, amelyeknek segítségével a képernyő egyik sarkában folyamatosan váltogatni lehet a csatornákat. Irigylésre méltók azok az emberek, akik egyszerre ennyi infó befogadására alkalmasak.
Ha attól félünk, hogy
nincs elég pénz a kártyánkon,
és ennek az érzésnek már fizikai tünetei is vannak, joggal gyanakodhatunk, hogy arcafóbiában szenvedünk.
Sok olyan inger éri tehát az embereket, amivel egyesek nem nagyon tudnak megbirkózni. Komolyabb tünetek jelentkezésekor érdemes pszichiáterhez fordulni, mert akármennyire is meglepőek, ezek a félelmek valós problémákat tudnak szülni, és nem szabad hagyni, hogy elhatalmasodjanak felettünk, mert akkor úgy is járhatunk, mint azok, akik már attól is szoronganak, ha le kell ülniük. (Ők a cathisofóbiások).
(Szerencsére én egyelőre csak attól félek, hogy nehogy ki kelljen mondanom ezt: Egoremansialiquiddomiphobia.)