„Rengetegen félnek a lányok közt... úgy, mint ki az, akivel lefeküdtem, aki lefeküdt velük, vagy szexeltem olyan lánnyal, aki lefeküdt Charlie-val?" – mondta a The Daily Beastnek az AVN dicsőségek falára is felkerült Alana Evans pornószínésznő. Azt is hozzátette, hogy az lenne az igazi, ha Charlie Sheennel le tudnának ülni, és egy listát tudnának készíteni arról, pontosan melyik pornóssal volt kapcsolata a színésznek. A pornóvilág nem ok  nélkül fél, bár az sem kizárható, hogy Charlie Sheen tőlük kapta el a HIV-fertőzést: 2010. októberben volt egy durva HIV-botrány, aminek következtében két nagy kaliforniai pornócég is leállt a forgatásokkal. A színész négy éve tudja, hogy HIV-fertőzött.

Charlie Sheen a lap találgatásai szerint legalább ötven pornóssal került kapcsolatba, akik aktív pornósztárok, és rengeteg emberrel lefeküdtek a forgatásokon, védekezés nélkül. A színész a szenvedélyeinek élt, elvileg ki volt szolgáltatva az állapotának, depressziós volt. Mégis, amikor már tudott a HIV-fertőzéséről, eltitkolta a partnerei elől – legalábbis az egyik pornós istennője, Bree Olson azt nyilatkozta, nem tudott Sheen betegségéről. A pornós egyébként kiakadt Sheenre, amiért mostantól mindenki úgy gondol rá, mint a HIV-fertőzött színész exére. 

Aggodalomra azonban nem sok oka van a pornósoknak, ugyanis Charlie Sheen orvosa, Robert Huizenga elmondta a Todaynek, hogy a színész szervezetében nagyon kevés a fertőzött sejtek száma, köszönhetően a gyógyszeres kezelésnek. Emiatt a védekezés nélküli szex közben hihetetlenül ritka, hogy valaki átadja a vírust. Ezt a Velvetnek is megerősítette az Országos Mikrobiológiai Intézet egykori igazgatója, Dr. Nagy Károly egyetemi tanár. A HIV-vírust, ha időben észlelik, és a fertőzött odafigyel az egészségére, betartja az orvosi előírásokat, szedi a kombinált gyógyszereket, akkor egy teljes életet leélhet. Akár úgyis, hogy nem adja át a vírust másoknak. Ha fertőző, ha nem, állítólag a pornósztároknak teljesen mindegy, ugyanis már a HIV-vírus szó hallatára menekülnek. 

„Ha azt mondod nekünk, pornósztároknak, hogy HIV-pozitív vagy, mi nem szexelünk veled. A munkánkban ez a legnagyobb lövés, ezen múlik a megélhetésünk. Nem fogunk veled lefeküdni, óvszerrel se. Ez nem orosz rulett" – mondta a The Daily Beastnek a pornószínésznő, Alana Evans. És hogy mindez, hogyan fordulhatott elő, elég annyit mondanunk, hogy mindaddig, amíg a pornósztárok közt vannak olyanok, akik escortoznak, azaz prostituáltak is, addig nemcsak ők, de a kuncsaftjaik is kockázatnak vannak kitéve.