AZ USA-ban van egy teljesen legálisan működő bordélyház, aminek annyira profi weboldala van, hogy az ott dolgozó prostik még blogot is vezetnek rajta.

Az egyik ilyen blogbejegyzésben írta meg az egyik prosti három pontban, hogy nincs olyan, hogy ideális pénisz, illetve hogy a méreteken is felesleges vitatkozni.

A prostituáltak pénisz-szakértők. Senki másnak, sem a tudósoknak, sem az újságíróknak nincs annyi tapasztalata péniszek terén, és nem fogott annyi különöző péniszt, mint a prostituáltak, vagyis nagy valószínűséggel a prostituáltak az egyetlen olyan szakértő csoport, akik elmondhatják, hogy milyenek a különböző méretű és formájú péniszek 

– kezdte a Blithe néven futó prosti, majd rátért a lényegre, az alábbi három pontra.

1. Nincs olyan, hogy ideális pénisz

Ebben azt írja, hogy rengeteg farkat látott már, különböző színű, formájú és méretűeket, kezdve az alkar-nagyságútól a hüvelykujjnyiig. És ezek után ő azt mondja, hogy az ideális pénisz, mint olyan, nem létezik.

Amíg a farkad egészséges, addig az ideális arra, hogy szexelj és hogy kielégíts vele egy nőt.

Ezért arra kéri a férfiakat, hogy ne hasonlítgassák mások farkához, vagy úgynevezett átlagméretekhez a saját farkukat, elégedjenek meg azzal, ami van a lábuk közt.

2. Nem a farok méretétől függ, hogy ki tud-e elégíteni egy nőt

Szerinte ha egy férfinek nagy és vastag a farka, az nem jelenti azt automatikusan, hogy jó az ágyban. Tapasztalatai szerint a leginkább az számít, hogy a férfi képes-e jól reagálni a nő testének jelzéseire, ehhez pedig semmi köze a farokméretnek.

Mindegy a méret, ha a megfelelő helyekre nyúlsz a megfelelő ritmusban. És persze a farkadon kívül mást is használhatsz a nő kielégítéséhez

– utalt itt a szájra és a kezekre, illetve a szexjátékszerekre.

3. A nők nem is beszélnek sokat a farokméretről

Végül arról próbálja meggyőzni a férfiakat, hogy a nőket inkább érdekli a férfi teljesítménye, és legkevésbé sem foglalkoznak azzal, hogy azt mekkora farokkal érte el.

Amikor egy nő egy szexuális élményéről mesél nekem, a legritkább esetben említi meg, hogy milyen és mekkora volt a partnere farka.

Ezzel pedig arra próbált rávilágítani a Blythe nevű prosti, hogy ha a nők nem igen foglalkoznak a farokmérettel, akkoe talán a férfiaknak sem kéne.