horoszkóp
cici

Egy Playboy-modell elárulja, miért nehéz az óriásmellű nők élete

vik
2016.03.26. 11:17

Férfiként nyálat csorgathatunk, nőként pedig irigykedhetünk azokra a nőkre, akik olyan méretes mellekkel rendelkeznek, hogy már szinte ki sem látnak mögülük. Lehet akarni olyat és akkorát, biztos, hogy lesz, aki megcsinálja, csak fizetni kell érte.

Azonban!

Akármilyen hihetetlennek tűnik, azért a nagymellűség sem mindig fenékig tejfel. Dacára annak, hogy jól megél belőle, a 24 éves Playboy-modell és Instagram-sztár Lindsey Pelas bevállalta, hogy ország-világ tudtára adja, milyen hátrányai vannak egy ilyen istenadta tehetségnek, ezzel pedig lerántja a leplet egy olyan misztikumról, amelyről a hozzá hasonló nők nem mindig vallanak.

Lindsey Pelasról írtunk már. Akkor megmutattuk, hogy képes lassított felvételben futni egy indokolatlanul rövid póló alatt mellet lobogtatva, látszólag annyira örülve ennek, mintha az aranydiplomája átvételére igyekezne. Most azonban kiderült, hogy a mosolya mégsem volt annyira őszinte.

Elöljáróban tudni kell, hogy Pelas 80DDD és 80H közötti melltartót visel fazontól függően, és hogy mellei maguktól nőttek ekkorára. Igen, tehát tökéletesen természetesek.  

A Cosmopolitannek készített videójában tehát a következőképp ecseteli az óriásmell problémáit:

A gombok a nagy mell örök ellenségei

Rendkívül nehéz feladat olyan felsőt találni, amelyben a cicik a helyükön maradnak. Ha egy csinos blúzt próbál magára ölteni az ember, és begombolja a felső gombokat, ezer százalék, hogy a második és a harmadik között egy óriási lyuk éktelenkedik majd, ahonnan szépen kikandikál az egész dekoltázs. Ha viszont mégis sikerül eltüntetni a lyukat, akkor a gombok elszántan repülnek majd le egy igazán nem várt pillanatban.

Minden ruhában kihívó látványt nyújtasz

Egyrészt esélytelen, hogy a férfiak ne a dekoltázsoddal beszélgessenek, ami felettébb kellemetlen tud lenni, kiváltképp, ha az embernek esze is nőtt, nem csak mellei. Másrészt nincs az a virágos kis ruhácska, hálóing, blúz, egyszerű póló, amelyben nem úgy festenél, mint egy vérbeli pornószínésznő. Húzhatsz magadra bármit, sosem tűnsz majd olyan decensnek, amilyennek szeretnél, vagy amilyen valójában vagy.

Az edzés sem egy piknik

Nem létezik olyan sportmelltartó, amely egyszerre csinos, passzol, és megtartaná a melleket. Ha a legdrágábbat választod is, az összes ugrásnál az arcodat verdesik majd. Nincs megoldás. Tényleg nincs.

Nem kapsz magadra melltartót

Nem csak a sport-, hanem a sima, egyszerű melltartók beszerzése is egy igazi mizéria. Bizonyos márkák egyáltalán nem tartanak C vagy D kosárnál nagyobb melltartókat, más cégek melltartói pedig csupán egy ipari emelőkar funkcióját látják el, a vonzó látványra egyáltalán nem adnak.

A mellek izzadnak

Ha ön férfi, sajnáljuk, hogy egy ilyen kiábrándító ténnyel kell szembesítenünk. Pedig sajnos ez a valóság, amellyel minden nagymellű nőnek meg kell küzdenie. Pelas minden reggel dezodorral fújja be a keblei alját, mert a túlzott izzadásnak – azon túlmenően, hogy kényelmetlen dolog –, bizonyos bőrbetegségek kialakulásában is nagy szerepe lehet.

Senki sem hiszi el, hogy igaziak

Pedig de. És higgye el, egy nő, akinek az átlagnál méretesebb mellei vannak, nem igazán rajong az ilyen jellegű kérdésekért, sőt, azt is kifejezetten rühelli, ha kérdőre vonják, hogy mégis mi értelme volt ilyen nagyokat csináltatni. Nem csináltatta. Nőttek. Véletlenül.

Hosszú nyaklánc? ELLENSÉG.

Értelmetlen hosszú ékszereket nyakba aggatni, úgyis eltűnik majd az összes a két mell között.

az Átvetett táska és a biztonsági öv problematikái

Vannak hosszú fülű táskák, amelyeket, ha átvetünk a mellkasunkon, az az egész világnak fel fog tűnni. Az addig sikeresen eltitkolt nagy mellek ugyanis pazarul körvonalazódnak minden tekintet számára. És még fájnak is.

Ugyanígy kellemetlen az erős biztonsági öv nyomorgató hatása. Hogy egy férfi is érezze: képzelje el, ahogy a férfiasságát beszorítják egy satuba, és úgy kell végig vezetnie egy három órás utat. Fáj, ugye? Na.

A mell az anyatermészet zsebe

Végezetül, hogy ne csak a nagy mellek negatív, kibírhatatlan következményeiről beszéljünk, meg kell említenünk néhány kifejezetten praktikus előnyt is.

Két mell közé bizony bármilyen fontos eszköz behelyezhető. Mielőtt túlgondolná, ezek alatt a következőket értjük: toll, mobiltelefon, pénz, rúzs, zsebkendő. Ja, és minden, ebéd közben beesett morzsa fellelhető benne délután, így az uzsonna ingyen van. Próbálja csak ki! Ugye?