November vége van, nagyjából egy hónap múlva itt a karácsony, és ez csak egyet jelenthet: már túl vagyunk az ünnepi John Lewis-reklámfilmen, amit sok cég próbál majd meg überelni idén is. Most van az az időszak, amikor gyakorlatilag mindenki próbál minél kedvesebb, léleksimogató és ünnepi hangulatú reklámokkal előjönni, mi meg próbálunk minél kevésbé elolvadni.

John Lewis

Kezdjük a sort az év leginkább várt hirdetésével, a John Lewis angol üzletlánc kisfilmjével. A bolthálózat három évvel ezelőtt még egy medvés rajzfilmmel és Lily Allen Keane-feldolgozásával támadott, aztán a Monty nevű pingvinnel ríkatták meg a karácsonyi bevásárlásra készülő fogyasztókat, idén pedig már elkészült a kisfilm trumposított verziója is, egy Buzz nevű boxer pedig kiakasztotta a cukiságmérőt azzal, hogy lelkesen ugrált a tévé előtt a reklám hatására. 

A John Lewis ugye az a cég, aminek reklámjait a fél világ epekedve várja, hogy aztán sírjon rajta egy sort - idén ugyan nem lett annyira megható a kisfilm, de azért cukiságban így is ott van az élmezőnyben!  

Apple

Az Apple reklámja már sokkal meghatóbb lett: egy társadalom által megvetett, remeteként élő frankensteini figura, egy sánta öregember  lemegy a városba az ünnepi vásárra, és az iPhone-nal rögzített zenedoboz dallamaira énekel rá, amihez csatlakozik egy kedves kislány is, hogy aztán áradjon a szeretet. 


Marks & Spencer

A Marks & Spencer reklámfilmjében kiderül, hogy Mikulás is ugyanúgy indul útnak a rénszarvasszánon, mint ahogy mindenki más megy munkába: felesége uzsonnát és teát csomagol neki, és puszival búcsúzik tőle. Viszont Mikulásné (vagy ha úgy tetszik: Télanyó) külön meglepetéssel készül egy brit kislánynak, akinek kedvenc cipőjét összerágta a család kutyája. Felszáll a tűzpiros Rudolf helikopterre és tökéletesen oldja meg a feladatot.

A kisfilmet egyébként a Dán lány és a Király beszéde Oscar-díjas rendezője, Tom Hooper készítette.

Heathrow

A londoni Heathrow repülőtér idén különleges reklámmal állt elő karácsony alkalmából: egy idős teddy mackó házaspárt láthatunk, amint megérkeznek a brit főváros legforgalmasabb légikikötőjébe, majd láthatjuk azt is, hogy mindenki kedvesen, segítőkészen fogadja őket. A kisfilm végén pedig kiderül, hogy mi a legfontosabb ajándék egy család számára.


Edeka

Tavaly a német Edeka áruházlánc egy igazán morbid és könnyfakasztó reklámot készített karácsonyra, idén pedig egy másfél perces videóval arra hívják fel a figyelmet, hogy a nagy ünnepi készülődésben és rohanásban az a legfontosabb, hogy együtt legyünk a családtagjainkkal és azokkal, akiket szeretünk.

Alzheimer'S Research UK 

Képzeljük el, mi történne, ha a Mikulás megfeledkezne az ajándékokról, a karácsonyról és az egész ünnepről az Alzheimer-kór miatt. Mennyi gyerek maradna szomorú az ünnepek alatt? Erre a gondolatra alapozta a megható történetet feldolgozó animációs kisfilmet a brit Alzheimer's Research kutatóközpont. Az időskori demencia veszélyeiről szóló, figyelemfelkeltő hirdetést az Aardmann animációs stúdió készítette a brit humorista-színész Stephen Fry narrálásával.

Még nincs vége a sornak, december 24-ig még egész biztosan érkeznek még megható és elgondolkodtató karácsonyi hirdetések, de most arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak, melyik a legjobb és leginkább szívhez szóló karácsonyi reklámfilm a fentiek közül.

Melyik a leginkább szívhez szóló reklám?