horoszkóp
shutterstock 265230095

5 nő, akik kis péniszű férfiakkal járnak és imádják

2017.03.20. 19:25

Ahogy a nők hajlamosak a mellük, fenekük, combjuk és igazából minden testrészük méretén parázni, úgy a pasik számára sem ismeretlen a szorongás. Például azon, hogy a péniszük nem elég nagy. Persze ezek a félelmek a legtöbb esetben ugyanolyan alaptalanok, mint a nőké, mégis léteznek és ezért foglalkozni kell velük, hogy oldódjanak.

Nemrég azokat a sztárokat mutattuk be, akik maguk vallottak arról, hogy kis farokkal vannak megáldva, most pedig a Women's Health jóvoltából elhoztuk öt olyan nő történetét, akik kis péniszű pasikkal járnak és ez cseppet sem okoz számukra problémát.

A kis pénisz szuper csajozós szöveg

A 28 éves Rochelle elmondása szerint a negyedik randin tudta meg a pasijáról, hogy nincs nagyon jól eleresztve. Azt játszották ugyanis, hogy mondaniuk kell egy-egy mondatot, amiben két hazugságnak és egy igaz állításnak kell szerepelnie. Ezt használta ki a férfi, hogy elmondja:

Karácsonykor születettem, a bal szemem üvegből van és nagyon kicsi a péniszem.

Rochelle azt tippelte, hogy a születésnap az igaz állítás és eléggé meglepődött, mikor kiderült, hogy nem. Persze a lány elnevette magát, és azonnal látni akarta a péniszt. Innen pedig már mindenki el tudja képzelni, mi volt a folytatás. Azóta is együtt vannak.

shutterstock 260900648
Fotó: Shutterstock

Kis hímtag = nagy kísérletezőkedv

A 31 éves Lisa szerint az ő férjének van a legkisebb bránere a világon, de ő ebből csak profitál, hiszen ahogy mondja:

a legjobb dolog abban, ha apró péniszű férfival szexelsz, hogy sokkal nyitottabb az új dolgok kipróbálására és nagyon odafigyel arra, hogy nekem is jó legyen.

A méretnél jobban számít az önbizalom

Theresa sztorijából az derül ki, hogy igazából teljesen mindegy, mekkora hímvesszővel van megáldva egy pasi, ha van elég vér a pucájában (höhö) és nem hagyja, hogy ez az apróság (haha) hatással legyen a magába vetett hitére. Theresa ugyanis elmondása szerint konkrétan röhögőgöcsöt kapott, mikor először meglátta meztelenül a férfit, aki viszont ezt annyira nem vette fel, hogy végül a lánynak is sikerült komolyságot erőltetnie magára és olyan jót szexeltek mint Theresa soha azelőtt. 

"Ennyire még senki nem figyelt rám, mint ő"

A 36 éves Gloriának már van némi tapasztalata szex terén, de most először randizik olyan férfival, akinek az átlagosnak kisebb a pénisze. És ez az egyik legjobb dolog a kapcsolatukban - mondja.

Olyan módokon kárpótol a szerinte hiányzó centikért, amilyenben még alig volt részem. Végre olyan pasival szexelek, aki pontosan tudja, hol kell megérinteni egy nőt és nem fél attól, hogy sokszor használja az ujjait és a nyelvét.

A kis farok kiváló beszélgetéstéma

Hannah kevésbé a fizikai részre koncentrált vallomásában, sokkal inkább a lelkire. Neki is előre megmondta a pasija, hogy készüljön fel a csalódásra, és bár a lány először nem örült annyira, hogy ilyen témáról kell beszélgetni már az első szex előtt, végül jól sült el a dolog. Hannah úgy érzi, soha senkivel nem volt még ennyire őszinte a kapcsolata és elmondása szerint hatalmas előnyei vannak annak, hogy ilyen szabadon tudnak a szexualitásról beszélni.

Ezen a pontot pedig azért megjegyeznénk, bár a fenti sztorik középpontjában a kis péniszek állnak, igazából az átlagos és nagy méretekkel rendelkező pasikra is simán igazak. Hiszen nyilván a jó szexhez soha nem elég, hogy meglegyen az az X centi, a lényeg inkább az, hogy a partnerek figyeljenek egymásra és nyitottak legyenek egymás iránt. Aztán már tényleg csak össze kell tenni, ami van.

Utazzon Szép kártyával!

A panzióktól a 4-5 csillagos szállodákig itt számos szálláslehetőséget megtalál.

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.