A saját nevével nem dicsekedett el az a szentpétervári férfi, aki annyira berágott a feleségére, hogy szokatlan bosszút forralt és meg is valósította. Nem a válás mellett döntött, sőt, az sem fejezte volna ki kellőképpen a dühét, ha mutatóujjat lebegtetve visszafogottan megdorgálja az asszonyt. Ezért fogta magát, szerzett egy betonkeverő-gépet, majd 

határozottan teletöltötte az autóját betonnal. 

Mármint nyilván nem a sajátját, hanem a feleségéét, aki egyébként rettentően karban tartotta a járművet: nagyjából percenként pucolta meg vattával, amikor egy porszem ráhullott. Szóval a bosszú tematikája adott volt, és ne gondolja, hogy a nő nem tett érte semmit! A férfi szerint már régóta egy cérnaszálon függött a kapcsolatuk, de aztán történt valami, amivel végleg kihúzta a gyufát. Ez pedig az volt, hogy

megváltoztatta a vezetéknevét.