horoszkóp

Látott már fénymásolóval forgatott erotikus filmet? Akkor majd most

2017.07.11. 11:40

Egy egészen nem mindennapi magyar alkotásra bukkantunk a neten, ez pedig Kőszegi Tamás erotikus kísérleti rövidfilmje, A Másoló (The Copyist). A címbe kevesebb energiát fektettek, mint magába a rövidfilmbe, és ezzel nincs is semmi baj. Mivel online is megtekinthető, nemsoká ön is érteni fogja, miért számít egyedülállónak a világon. Na, jó, eláruljuk gyorsan: azért, mert az egész

egy fénymásolóval készült. 

A film a fénymásoló pásztázójának torzulásain keresztül mutatja be a női testet és a szeretkezés közben átélt érzelmeket, ötezer fénymásolt oldal felhasználásával. Ezekkel az eszközökkel és Valu Rebeka és Simon Attila főszereplésével egy nyolc perces alkotás jött létre, kemény három év alatt. A rengeteg energia mellett 100 ezer forintot invesztáltak az egészbe, de megérte, mert a rövidfilmet 50 nemzetközi filmfesztivál programjába hívták meg, és számos díjat kapott, így például a MEDIAWAVE Fesztivál nemzetközi zsűrije a Legjobb kísérleti filmnek járó díjat adta át az alkotóknak.

 

KATT a képre!
A videót a képre kattintva érheti el.
A videót a képre kattintva érheti el.

Hogy pontosan mennyi küzdelem és aprólékos munka után jutott el a stáb idáig, arról a film honlapján olvashat részletesen.

A filmet Földeák Laura vágta, Markos Levente szerezte a zenéjét, a hangért pedig Császár Gábor hangmérnök egyénileg is díjat nyert. A fesztiválozásban Osvárt Andrea segédkezett a stábnak, kivételesen producerként.

Forrás: filmvilag.blog.hu

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Látott már fénymásolóval forgatott erotikus filmet? Akkor majd most

Egy magyar stáb három év aprólékos, precíz munkájával készült el a díjnyertes alkotás.

72 · Jul 11, 2017 11:40am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments