Elkészült a 2017-es orgazmus-térkép, a Victoria Milannak hála (ez az a társkereső, ami kapcsolatban élőket hoz össze egymással, és pár éve botrányt okozott a plakátjaival). A cég a női felhasználóival töltetett ki egy kérdőívet, amiben arról érdeklődtek, hogy mennyire kielégítő a szexuális életük, hányszor élveznek hetente. A kutatásban 8307 európai nő vett részt és így alakult ki az a TOP 20-as lista, amire még Magyarország is felkerült.

Az első helyen, viszonylag magasan, a belgák állnak, akik saját bevallásuk szerint átlagban heti 13,8 alkalommal élnek át orgazmust. Őket a franciák követik 11,3-mal, a dobogó harmadik fokára pedig az írek kerültek fel, 10,6-tal.

És bár a magyar nők nem lettek érmesek orgazmusügyileg, így is szerepelnek a húszas listán, tizenötödikként, a maguk heti 6,7 élvezésével.

Utánunk szorosan Ausztria és Lengyelország következik 6,4, illetve 6,3-mal. A lista utolsó helyére pedig a finnek futottak be átlagosan heti 4,4 orgazmussal.

Egyébként azt tudta, hogy a gyönyör az egészségre is jó hatással van? Olyannyira igaz ez, hogy korábban írtunk is egy nőgyógyászról, aki több orgazmus írt fel páciensének. Ezt itt el is olvashatja:

És ha elmondaná minderről a véleményét, azt is lehet!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Elég jó helyen szerepelnek a magyar nők az orgazmus-listán

Magyarország simán bekerült a top 20 közé, amikor azt mérték fel, hogy hányszor élveznek a nők hetente.

28 · Aug 30, 2017 08:25pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments