horoszkóp

Mama June az utóbbi hetek főlúzere

2014.11.01. 13:58 Módosítva: 2014-11-01 13:59:45

Szeptember vége, október eleje óta egyre bizarrabb fordulatokat vesz Amerika egyik legismertebb és legbunkóbb párjának élete, akik főleg arról híresek, hogy ők adták a világnak Honey Boo Boo-t. Tudják, az eredetileg Alana Thompsonnak keresztelt kislányt, aki elég duci, és folyamatosan gyerekszépségversenyekre járt.

A Mama June és Sugar Bear néven ismert Thompson-szülők (akik így a közösen forgatott realitynek köszönhetően lettek ismertek) szétváltak, mert a nő félrelépéssel gyanúsította a férjét, csakhogy egy hónappal később kiderült, hogy ő is randevúzgat valakivel. A valaki sajnos egy Mark McDaniel nevű férfi, aki történetesen márciusban szabadult tíz évnyi börtön után, amit azért kapott, mert orális szexre kényszerített egy 8 éves gyermeket.

Mama June először tagadta, hogy ismerné a férfit, majd azt is, hogy közük lenne egymáshoz. Ennek ellenére a TLC, amely a család életéről szóló realityket forgatja, úgy döntött, hogy hiába vettek fel már egy teljes évadot, nem hajlandóak leadni azt. (A legfrissebb fejlemény, hogy az asszony a fizetése töredékét kapja csak meg a csatornától, de a gyerekek megkapják a teljes gázsit.) A legdurvább fejlemény ezután következett: kiderült, hogy McDaniel konkrétan Mama June egyik gyerekének molesztálása miatt került börtönbe.

A nő persze először azt állította, hogy ő nem tud semmilyen molesztálásról, ami egészen hihetetlen védekezésnek tűnik, másrészt azt próbálta bizonygatni, hogy nem engedi a férfit a gyerekei közelébe. Sajnos pont az ellenkezőjére van bizonyíték, és ami még durvább, hogy a mindenfelé adott sajtónyilatkozataiban már a gyerekeire is hivatkozik: itt például Lauryn nevű lányával mondatta ki, hogy anyja és a molesztáló már tíz éve nem találkoztak.

Az ügy most ott tart, hogy a nő elvesztheti kiskorú gyerekei felügyeleti jogát, hiszen elítélt szexbűnözővel hozta össze őket. Akinek nemrég vett egy autót. És akiről nemrég még azt mondta, hogy nem ismeri, de legalábbis nincs vele együtt.