A ValóVilág cicababája két év börtönt kapott, de szerencséjére annak végrehajtását öt esztendőre felfüggesztették. Török Dórát a rendőrök 10 darab ecstasyval a zsebében kapták el – írja a Blikk

A lány 16-17 évesen kezdett el drogozni, elég sok mindent kipróbált, a kokaint, az ecstasyt, a speedet és a füvet is. Eleinte csak bulikban, aztán szinte minden nap. A szereket azért is szedte, mert rájött, hogy fogy tőlük, így segítettek neki, hogy modellként elérje azt az alakot, amire vágyott. 

A bírósági tárgyalás végén a maximális büntetést kapta: két év börtönre ítélték, amelynek végrehajtását öt évre felfüggesztettek, mert tekintetbe vették, hogy  nem volt büntetett előéletű, nem kereskedett a droggal, csupán használója volt, valamint hogy fiatal felnőttként kezelte a bíróság. Arra viszont kötelezték, hogy elterelésre járjon.

„Egy évet adtak arra, hogy részt vegyek az elvonón. Havonta kétszer kellett megjelenni, de ha egyszer is elmulasztom, akkor kezdhettem volna elölről az egészet. Nagyon odafigyeltem, hogy megfeleljek” – magyarázta a lány.