horoszkóp

Megerősítették: A köztévéhez igazol Tatár Csilla

2014.12.09. 12:28

Bár számos találgatás szárnyra kapott, úgy fest nem nagyon lőttek mellé Tatár Csilla felmondásával kapcsolatban. Az MTVA máris közleményben tudatta, a műsorvezető náluk folytatja karrierjét.

2 év után Tatár Csilla elhagyja a kereskedelmi médiát. A műsorvezető a közmédiát választotta, és szakmai kihívásnak tekinti új feladatait, szerződését már aláírta az MTVA-val. Tatár Csilla műsoros feladataival és szerződésével kapcsolatban az MTVA 2014. december 27-én ad bővebb felvilágosítást.

– idézi a közleményt a Bors. 

A lap korábban meg nem nevezett forrásaira hivatkozva azt is állította, hogy mivel Tatár Csilla a TV2 lojális munkatársának gondolta magát, és elég ambiciózus, ezért nagyobb feladatra vágyott. Ördög Nóra leszerződtetése azonban biztossá tette, hogy nincs helye nagyobb szerepben a csatornánál, ezért felmondott. Ezt erősíti a TV2 hivatalosan kiadott közleménye is az ügyben.

"Tatár Csilla felmondását elfogadtuk, a szerződésében foglalt versenyjogi korlátokra igényt tartva. Csilla karrierterve és a személyével kapcsolatos TV2-es elképzelések nem egyeztek, ezért megértjük döntését. Sok sikert kívánunk neki."

Mint megírtuk, Kárász Róbert egyébként a ma reggeli Mokkában szépen el is szólta magát egy beszólásával. 

"Már ilyen nagyon magyar tévésen gondolkozol..." – reagált Kárász Tatár Csilla egyik kijelentésére.  A beszólásra pedig még a TV2 is annyira ráérzett, hogy egy külön erről szóló videót töltöttek fel oldalukra.