Nem érzi, hogy gyökeresen megváltozott volna az élete, de Vajna Tímeával máris jó barátnők - árulta el a Velvetnek Kelemen Henrietta, a szinte teljes titokban lezajló Miss Universe Hungary 2014 győztese.  Ahogy annak idején feltételeztük, valóban eléggé összemelegedtek Vajnánéval, aki ígéretét betartva szinte mindenhova magával viszi a szépségkirálynőt. Azt is megfogadta, hogy majd világsztároknak mutatja be, hogy minél többen lássák, milyen szépek a magyar nők. Egyelőre azonban erre egy picit várni kell, a magyar szépség ugyanis most gőzerővel a januári világversenyre készül: rendszeresen jár edzeni, az étkezésre is odafigyel és az angoltudását is fejleszti. A maradék idejében pedig a vizsgáira koncentrál.

Természetesen Miss Universe Hungaryként fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet a hátrányos sorsú emberekre, gyerekekre. Ezért idén ő is karácsonyi angyal lett: egy divatos pólóval lepi meg a 13 éves Anitát egy karácsonyi jótékonysági akció keretében. A MoM Sport Angyal karitatív kezdeményezés  állami gondozásban lévő, hátrányos helyzetű, valamint gyengén látó és mozgáskorlátozott gyerekeknek szeretné szebbé tenni az ünnepet. Az akció lényege, hogy a gyerekek megírták és lerajzolták karácsonyi kívánságaikat, amit bárki teljesíthet. Anita is megírta titkos karácsonyi kívánságát, amit Kelemen Henrietta teljesít majd neki. És ha már divat, a magyar szépségkirálynő igazán dögös szerelésben jelent meg a sajtóeseményen, nézze csak: