horoszkóp

Dennis és Fanni gumi nélkül dugtak

mm
2014.12.17. 23:20

Megvolt a Való Világ 7 második kihívása, Reni Danit választotta ellenfeléül a vasárnapi párbajra. "Ezt most komolyan gondolod?" - kérdezte őszinte döbbenettel Edina, amikor meghallotta, hogy helyette Danit viszi párbajozni Reni. Reni egyébként kifejezetten olyan ellenfelet választott, aki ellen nagy eséllyel visszatérhet a játékba, hiszen nem vagánykodni akar a második fordulóban, hanem nyerni a végén. "Aggyal kigondoltam a három embert, a három közül pedig a szívem fog dönteni" - ezt mondta Reni arról, hogy hogyan választotta ki a párbajellenfelét.

Ezen kívül az egész adás arról szólt, hogy milyen szerelmi sokszögek fedezhetőek fel a villában. Értelemszerűen a leginkább exponált ilyen sokszög a Dennis-Fanni-Ádám háromszög, hiszen itt már aktus is volt nem is egyszer. Apropó aktus, az adás elején bevágták, ahogy Dennis és Fanni valamikor egymáséi voltak, és kiderült, hogy hiába lóg a villában fürtökben a koton, és a nyugiszobában is van automata, Dennisék mégis gumi nélkül szexeltek, több alkalommal is. Éljen a felvilágosult szexuális kultúra!

Screen Shot 2014-12-01 at 22.28.16.png

Most akkor jöjjön két mondatban Dennis-Fanni-Ádám szerelmi háromszög Dennis tolmácsolásában:

  • Dennis Ádámnak: "Lehet, hogy csóktesók vagyunk, de luktesók nem".
  • Dennis a világnak: "Állandóan ez a Fanni-téma, már ettől is ki van a faszom, geci".

Ádám tulajdonképpen nem nyilatkozott a nagy háromszögről, Fannikának pedig annyi reakciója volt, hogy dühből egyenesítette ki a haját a könnyeivel küszködve, miután Dennis megbántotta.

Közben a villa szürreális párja is tovább alakul, Edina és Laci folyamatosan húzzák egymást, és hát a két, szellemi feneketlen kút nagyon jól elvan együtt.

Gyakorlatilag Macin és Danin kívül mindenki valamilyen szappanoperai viszonyban van a másikkal.