horoszkóp
tk3s 20000518 daz z22 023hi

Meghalt Joe Cocker

mm
2014.12.22. 19:35 Módosítva: 2014-12-22 19:41:24

Hetvenéves korában meghalt Joe Cocker – írja a BBC.  A zenész halálhírét az ügynöke, Barrie Marshall erősítette meg. Cocker betegségben hunyt el, az ügynöke arra nem tért ki, hogy milyen betegségben. A Daily Mail úgy tudja, hogy a zenész hosszú ideje küzdött a tüdőrákkal. Cocker már a 60-as évek végén igen népszerű zenésznek számított, fellépett Woodstockban is, ahol a Beatles With a Little Help Of My Friends című számát adta elő. A népszerűsége újabb csúcsokat ért el a 80-as évek második felében. Ekkor született az egyik legnagyobb slágere, a You Can Leave Your Hat On, ami a 9 és fél hét című film egyik betétdala volt, és világszerte a legklasszikusabb sztriptízszám lett belőle a filmnek köszönhetően. Valamint ekkortájt jelent meg az Unchain My Heart című száma is. Az angol zenészt 2008-ban a Brit Birodalom Rendjével tüntették ki, valamint szerepel a Rolling Stone minden idők száz legjobb énekesét összegyűjtő listáján is.