A Való Világ 7 kedd esti része leginkább Edina és Laci kapcsolatáról, illetve annak beteljesüléséről szólt.

A keddi session azzal kezdődött, hogy Edina és Laci a kanapén fetrengve a nappaliban a játékban követendő taktikáról beszélgettek. Ezután Laci, csak úgy a semmiből, bedobta utánozhatatlan csajozómódszerét:

Kinyalhatlak? - kérdezte.

Edina először kicsit húzódozott, nem akarta a nappaliban beadni a derekát. Ekkor Laci megint bevetette a bűvös tudományát:

Csak egy demónyalást - mondta.

Ezután Edina belement a dologba, bevonult Lacival a hálóba. Itt a szokásos takaró alatti matatás, meg ez-az történt.

Edina először nem örült a dolognak. Mármint annak, hogy nem tudott uralkodni a vágyain. "22 évesen, ha nem tudok magamnak és a punámnak dirigálni, akkor mi van?" - kérdezte. A válaszon azóta is gondolkozunk.

Miután jól kipanaszkodta magát, hogy ez a Laci micsoda egy alak, belemondta a kamerába a riportszobában, hogy szerelmes Laciba.

Hogy pontosan mi történt a takaró alatt, abban segítenek orientálni a gifek, illetve ez a két összegzés, amit a beteljesülésben résztvevő felek mondtak a nagy ki tudja, micsoda után:

  • Edina: Teljes beteljesülés nem volt, de haladunk efelé.
  • Laci: Megkóstoltuk egymást.

Ha még ez is kevés, akkor itt egy videó a nagy akármiről!

Ezen kívül szinte semmi sem történt a részben. Illetve egy dolog mégis, a játékosokat egyszemélyes kasztokba osztották. Először meg kellett szavazniuk, hogy kit milyen erősnek tartanak, majd a műsor készítői állatokat rendeltek a játékosokhoz. Minél magasabb helyen áll egy állat a táplálékláncban, az adott állatot kapó játékosnak annál több joga van a többiek felett, illetve úgy általában a villában.

"Amióta itt vagyok geci csöves vagyok" - foglalta össze Fanni a játék lényegét. Nehéz leírni, hogy pontosan kit, hogyan szívatnak a készítők, de a lényeg, hogy a gyűlölt Zsu lett a király.

Zsu természetesen élvezte a dolgot, a többiek nagy bánatára. Különösen a koronázási szertartás volt szórakoztató. "Adja Isten, hogy annyit egyél esténként, hogy elhízz" - biztatta például a hangyának besorolt Fanni a királynőjét.

Egyelőre nincs videó erról a játékról, elmagyarázni meg tényleg nagyon körülményes, de a lényeg, hogy jól megszívatták a társaság nagy részét, lesznek még ebből jó nagy balhék.