Homonnay Zsolt autója a fiai iskolájába szaladt bele, az operettsztár a büfében kávézott, amikor megtudta, mi történt.

„Úgy gondoltam, hogy a szokásosnál előbb megyek be a színházba, hogy átnézzem a szövegeimet, és felkészüljek rá. Már az iskola büféjében voltam, amikor egyszer csak egy anyuka jött a hírrel, hogy egy autó csapódott az épület falába. Amikor megmondta, hogy egy Ford az, már tartottam tőle, hogy az én autómról van szó, és sajnos be is igazolódott a félelmem. A laza talajon álló autó megcsúszott, és a behúzott kézifék ellenére legurult a nagyjából hat méter magas dombról, majd az iskola falába ütközött. Nagyon ideges lettem, mert rögtön eszembe jutott, hogy akár nagyobb baj is lehetett volna, ha áll ott valaki, de szerencsére épp senki nem járt arra. – mondta Homonnay Zsolt a Blikknek.