Benkő Dánielnek két lánya van, akik megmondták az apjuknak, hogy „ciki, és gáz", nem kérnek belőle. Valószínűleg az se segít a családi kapcsolatokon, hogy Benkő könyvet ír a pináról, igen, erről.

„Szerintem egy apának nem az a dolga, hogy a gyerekei nyakán csüngjön. Mindkettő felnőtt nő, élik az életüket, én meg nem avatkozom bele. Ha felhívnak, felhívnak, ha nem, nem. Ha azt mondják, szeretnének eljönni hozzám egy vacsorára, szeretettel várom őket. Viszont nem hívnak. A nagyobbikkal például hirtelen azt sem tudom, mikor találkoztam utoljára. Azt mondták, ciki és gáz, ahogyan viselkedem, ezért nem kérnek belőlem" – mondta a Borsnak Benkő, és azt is hozzátette, hogy a nagyobbik lánya úgy született, hogy ő csak donor volt. 

„Harmincöt éves a nagyobbik gyermekem. Az anyja nálam idősebb. Egyszer csak kaptam egy levelet tőle, amelyben az állt, hogy gyerekem lesz, lány, és adjak neki nevet. Ennyi volt a beleszólásom.

Tudom, hogy sokan nem tudják elfogadni az életstílusomat és az élethez való viszonyomat a nyitottságommal együtt. Nem fogok megváltozni még a lányaim kedvéért sem, egyszer majd csak elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Én türelemmel kivárom."