horoszkóp

Zalatnay: Ártatlan vagyok, és be is fogom bizonyítani!

tt
2015.03.19. 07:41

„Amikor hazaértem, azt láttam, hogy megint jött három fellépési lehetőség, kettő Ro­mániában, egy Szlovákiában. Egyébként telente keveset koncertezem, március közepétől azonban általában sokat, és hát úgy néz ki, hogy keresnek... Amikor évekkel ezelőtt kijöttem a börtönből, megduplázódtak a fellépési lehetőségeim. Remélem, most is hasonló lesz a helyzet. Voltam már rács mögött – az az ítélet sem volt egyértelmű –, ezt szabta ki rám a jóisten meg a sors. Éjszakánként azért elgondolkozom, hogy most hogy is van az én életem. Felelős vagyok a gyerekemért, akit nem azért fogadtam örökbe hároméves korában, hogy balhék között éljen, már átment egy-két dolgon, megráncigálták egy-két módon, de ezt is túl fogjuk élni. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezünk, és addig is fenntartom: ártatlan vagyok, és ezt be is fogom bizonyítani" – mondta a Borsnak Zalatnay Sarolta, akit a bíróság 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, 2 millió forintos csalással vádolták.

A Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnöke, Abonyi Mónika perelte be, a nő állítja, hogy kölcsönt adott Zalatnaynak, az énekesnő azza érvel, hogy nem kölcsönt kapott, abból fizette a lízengelt autóját, amivel az alapítvány ügyeit is intézte.