172 kiló, táncol, és nagyon boldog - ki az?

Whitney Thore egy vékony táncoslány volt, amíg policisztás ovárium szindróma (PCOS) miatt több mint kilencven kilót nem hízott. De emiatt sem adta fel, hogy boldog életet éljen, pláne nem a mozgást, úgyhogy egy évvel ezelőtt készített magáról egy táncos videót, és feltette a YouTube-ra. Óriási siker lett: rengetegen megnézték, és még egy saját tévéműsort is hozott neki: a My Big Fat Fabulous Life hamarosan nálunk is látható lesz. Ennek örömére a csatorna készített vele egy interjút, amelyhez mi is küldtünk néhány kérdést.

Ki ez a nő?

Thore elég szórakoztató nőnek tűnik a válaszai alapján: az első kérdésre, hogy miben változtatta meg a betegsége, azt mondta: „mielőtt a PCOS-t diagnosztizálták nálam, nagyon sovány voltam. Nyilván utána meg nagyon kövér lettem, ez talán különbségnek mondható”. Viszont azzal folytatta, soványan és kövéren is rettentően szégyellte a testét, és mindig csúfolták érte, de csak így, 172 kilósan sikerült elfogadnia önmagát. Ezért is kezdett videókat feltölteni arról, ahogy táncol – ezekre pedig rengeteg pozitív visszajelzést kapott, és maga is sikerként élte meg.

Most úgy látja, esélyt kapott arra, hogy a kövér nők hangja legyen a nyilvánosság előtt: „szeretném megmutatni, hogy boldog, kiteljesedett személyiség vagyok, aki mindeközben kövér is – ilyet nemigen látni a médiában. A kövér emberek általában sztereotipizálva, vagy karikatúraként, vagy egy vicc poénjaként jelennek meg a tévében – esetleg egy fogyóversenyben”. Ehhez képest a saját műsora, szerinte, azt mutatja be, hogy nem a testessége a legérdekesebb tulajdonsága. Meg persze azt, hogy milyen harmincéves fejjel hazaköltözni, se-veled-se-nélküled-kapcsolatban élni, és tíz év kihagyás után újrakezdeni a tánctanítást, húsz év után kimenni a strandra.

2011-ben sikerült negyvenöt kilót leadnia, ekkor döntött úgy, hogy újrakezdi az edzést. „Fizikai, érzelmi, és gondolkodásmódbéli határaimat is át kellett lépnem. Azt hiszem, a legnagyobb gát az volt, hogy hiába kerestem a helyem a társadalomban. 

Sokáig éltem úgy, hogy értéktelennek tartottam magam, és mindenkit sajnáltam, akinek közösséget kellett vállalnia velem – a szüleimet, a fiúimat, a barátaimat.

Időbe telt, míg az agyam átállt arra, hogy értékes embernek tartsam magam, akinek ugyanúgy joga van boldognak és egészségesnek lenni, mint bárki másnak.” Tíz évig szinte nem is ment emberek közé, csak a legközelebbi barátaival és családjával érintkezett, ők tartották benne a lelket. „Mondhatnám, hogy utólag megbántam ezt a tíz évet, de szerintem szükség volt rá ahhoz, hogy az életem ilyen irányba menjen. Nagy szerencse, hogy már vége, de enélkül nem tudnám értékelni a mostani boldogságot. Szükség volt arra a nagyon borús időszakra, szóval igazából a jó és a rossz élményeimért is hálás vagyok.”

De nemcsak szép gondolatokról van itt szó, hanem a hétköznapok valóságáról: hogyan lehet vádlit borotválni, vagy biztonsági övet becsatolni, miközben az ember majdnem kétszáz kiló. Vagy hogy milyen, amikor az emberen táncolás közben szétreped a nadrág. 

Szeretem a testem

„Sosem szerettem még ennyire a testem. Nem félek meztelenül ránézni, és azt gondolom, hogy szép vagyok. Megtanultam jobban bánni vele” – mondta el a Velvet kérdésére. De a jobban bánás nem csak önelfogadást jelent: a testmozgás mellett több gyógyszerrel is kezelik. Az egyik szabályozza az inzulinszintjét (hogy ne legyen cukorbeteg), a másik a hajhullást és a szőrnövekedést tartja kordában, de szed fogamzásgátlót is, igaz, nem menstruál. Most épp azon van, hogy rendszert vigyen a mindennapjaiba, mert van, hogy vacsoraidőig nem eszik semmit, és hajlamos sokáig ébren lenni. 

Vannak azért nagyobb ívű tervei is: azonfelül, hogy imádja a műsorát, üzenetét szeretné személyesen is közvetíteni, például iskolai előadásokon, vagy más, nyilvános fellépéseken. „Szeretném, ha a tánc örökre az életem része maradna, és nem bánnnám, ha megismernék egy csodás férfit, akivel gyerekeink lennének.”

Bő hétmillió megtekintés után is úgy véli, jó döntés volt feltölteni az első videóját, csak egy ideig sajnálta, hogy nem lett profibb a felvétel. „De szerintem jó így, hogy akkor történnek a dolgok, amikor a legkevésbé számítunk rájuk. Az életem megváltozott, amint nem áldozatnak érdeztem magam, hanem eldöntöttem, hogy a kezembe veszem a sorsomat – és ezt a videó tökéletesen bemutatja.” Végül is, értékelte, megvalósította az álmát, és híres táncos lett belőle. Persze kap kritikákat is, de nem szemtől szemben, inkább az interneten. 

„Nehéz ennyire nyíltan és sebezhetőn kiadni magam, de szerintem sokaknak okozhat megkönnyebbülést, hogy látnak valakit a tévében, akivel könnyű azonosulni. Maga a csoda, hogy annyi szégyenkezve és magányosan töltött idő után olyan emberré válhattam, akikre büszkék a hozzá közel állók. Azt tapasztalom, hogy akárhányszor kilépek az utcára, az emberek szívesen közelednek hozzám, megosztják velem a problémáikat, küzdelmeiket, és azt mondtják, sokat segítettem nekik – ezt pedig semmilyen kritika nem veheti el tőlem.”

Ha bárkivel megtehetné, legszívesebben Michael Jacksonnal találkozna, őt tartja minden idők legjobb táncosának. Más kedvencéről is megkérdeztük: „nagyon szeretem Alice Walker Bíborszín című könyvét, amelyből egy nagyon jó film is készült. Azt hiszem, azért tudok azonosulni vele ennyire, mert olyan nőkről szól, akiknek rengeteg kihívással kellett szembesülniük, nagyon nehéz életük volt, de csodálatos emberek, akik végül mindent legyőznek, mert nem adják fel”. És, ha ezen tűnődtek volna, egy átlagos péntek este ágyból néz krimit a macskájával.