Marilyn Manson szombaton a kanadai Atlantában lépett fel, majd a koncert után egy gyorsétterembe ment vacsorázni. Hajnali kettőkor a Danny's nevű helyen aztán elcsattant egy pofon, ami miatt Manson perelni akar - írja a TMZ. Manson olvasatában az történt, hogy odament hozzá két lány, akik egy közös fotót szerettek volna. Az énekes belement a dologba, majd hirtelen megjelent egy fickó, aki behúzott neki egy hatalmasat, és amikor Manson testőrei lefogták, akkor azt kiabálta, hogy fel fogja gyújtani Manson következő koncertjét. A másik fél elmondásában viszont az történt, hogy Manson asztaltársasága szóváltásba keveredett egy másik asztaltársasággal, és Manson lekurvázott egy nőt. Ezután kapott egy pofont. Manson perelni készül, ahogy a sminkese is, akinek állítólag könyökkel nyomtak be egyet a kanadai gyorsétteremben.