Felröppent már a hír, hogy a hetedik hónapban járó Nádai Anikó kislányt vár, ám úgy fest, ez mégsem annyira biztos. „Eddig már volt, hogy kisfiú lesz, és mondta már az orvos azt is, hogy kislány. Igazából nekünk mindegy, a lényeg, hogy egészséges legyen!” – mondta el a Velvetnek Nádai Anikó, aki azt is elárulta, hogy bár 7 hónapos terhes, még mindig dolgozik, és úgy tervezi, addig fog, amíg bírja. 

„A terhességet szerencsére jól viselem, nincsenek rosszulléteim, és nem is vagyok annyira fáradékony. Mondjuk, mindig is kicsit túlérzékeny voltam, és a hormonok most még inkább dolgoznak, most kicsit többet sírok, hamarabb meghatódom” – árulta el az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplője. 

Nádai egyébként a terhesség alatt 10 kilót hízott, és saját bevallása szerint már igencsak nagy a hasa:

„Jó nagy pocakom van, többen odajöttek már hozzám, és megkérdezték, hogy biztosan nem ikreket várok-e, ilyenkor csak nevetek. Egyébként hátulról sokan meg sem tudnák állapítani, hogy terhes vagyok.”

És ráadásul csinos kismama: