Tíz év alatt elég könnyen meg lehetett szokni, hogy ha az ember hétköznap este bekapcsolja a tévét, azonnal ott van egy jó nő: Som-Balogh Edina, a Barátok köztben. Ennek azonban már vége, amit mindkét oldalnak fel kellett valahogy dolgoznia. A nézői oldalt most hagyjuk, Som-Baloghot viszont megkérdeztük, neki hogyan sikerült.
„Két éve nem vagyok rendszeresen képernyőn, ha jól számolom – a kisfiam két éves. Őszinte leszek: nagyon sokat nosztalgiázom, és gondolok arra, hogy hogyan alakult az életem, és mi történt velem ebben a két évben. De bárhogy is számolok, bárhogy is vonom le a konklúziót, a vége az, hogy nagyon boldog vagyok, és nagyon jól érzem magam a bőrömben.” Negyedévente azért valahogy feltűnik a sorozatban, de akkor is a fia áll a fontossági lista első helyén: „ő mindenért kárpótol, és minden boldogságot megad nekem”.
Azért is érzi, hogy jól jött ki a helyzetből, mert most olyan terveit valósítja meg, amelyekre annak idején pont a Barátok közt miatt nem volt ideje. „Bátran mondhatom, hogy a bennem rejlő vágyak, elképzelések és álmok megvalósulni látszanak, kiteljesedtem. Mindig is szerettem volna egy festménykiállítást: két éve járok magántanárhoz, aki egy zseniális realista festőművész, elképesztően sokat tanulok tőle. Ahogy telik az idő, egyre közelebb kerülök az álmom megvalósításához. Hogy pontosan milyen stílusban fogok megnyilvánulni a festészetben, azt még nem tudom, de az biztos, hogy lesz egy olyan stabil alapom, amivel bátran vállalom majd a képeimet.” Nagyon reméli, hogy még az év végéig meg tudja csinálni a saját kiállítást. Ennek anyagán már dolgozik, de elmondása szerint egyelőre a gyakorláson van a hangsúly, még meg kell valósítania azt a képi világot, amit magáénak mondhat.
Ezen felül ruhákat tervez, három társnőjével – köztük Weisz Fannival – közös márkanév alatt valósítják meg elképzeléseiket. Szándéka, hogy a kollekciója darabjait bárki megvehesse, aki az utcáról besétál. Szóval úgy érzi, élete kreatív része most virágzik, és egyébként rengeteg pozitív visszajelzést kap. Pedig korábban nem gondolta, hogy érdemes lenne a saját, kreatív vágyait kiélni.
Minden kiszámíthatatlan
„Őszinte leszek, mindig kishitű voltam. A férjem erősíti bennem, hogy Edina, ne legyél ilyen, bízzál magadban. Minden téren önbizalmat ad, elképesztő hátteret nyújt nekem. Amióta eljöttem a sorozatból, az ő segítségével tudtam elérni az álmaimat. És igenis fontos az, hogy minden embernek legyen akár csak egyvalaki, aki hisz benne, akire felnézhet – akkor el tudja érni, amiről álmodik. Minden este, amikor lefekszem, azért imádkozom, hogy reggelre megmaradjon, mindez. Hogy a kisfiam egészséges, hogy a férjem itt van mellettem, sokat vagyunk együtt, szeretjük egymást, itt van a családom, akik maximálisan támogatnak. Néha felteszem magamnak a kérdést: mit kívánhatnék még? És semmit. Ez most minden. Most nincs ennél több.”
Azért hangsúlyozza ennyire ezt a mostot, mert arra gondol, a holnap kiszámíthatatlan, bár erre talán a fenti gondolatmenetből is rájöttek. És pont a kiszámíthatatlanság miatt hangsúlyozza, szerinte semmi sem alakul elsőre tökéletesen, mégis muszáj hinni benne. De senkinek sem mondaná látatlanban, hogy ha épp el kell döntenie, hogy a kreativitása megélésének szenteli az életét, vagy robotol tovább, akkor okvetlenül az előbbire törekedjen.
Ez egy nagyon erős, belső akarás és hit
„Nekem minden adott volt ahhoz, hogy kiteljesedjem, de még így sem tudtam benne hinni igazán. Vigyázni kell arra, ami van, hálásnak kell érte lenni, és ami biztos, amellett kell a kreativitást megélni. És amikor már lehet váltani, esetleg akkor váltani. De nem merném azt mondani azt felelősséggel, hogy »ne törődj azzal, mi a fix, hanem éld az álmaidat«, mert nem ez a világ van sajnos. Ez a karikás szemek időszaka: ha valami fontos, meg kell feszülni éjfél és hajnal három között. És ha az ember lefekszik éjfélkor, akkor pont az álma nem fog megvalósulni. Tudom, hogy nagyon szerencsés vagyok. Van, akinek minimálbérből, egyedül kell felvenevelnie a gyerekét. Nem tudok mást mondani: szerencsés voltam, és hálás vagyok ezért a sorsomnak. De még bármit hozhat.”
Meggyőződése, hogy van egy sokkal hatalmasabb erő, amivel senki nem tud megküzdeni – nevezzék Istennek, sorsnak, bárminek. Ezért is próbál a földön maradni, hogy ne essen nagyot. „Ezt javaslom mindenkinek. De nehéz tanácsot adni ebből a pozícióból.” Talán azért is, mert kevés a tapasztalata: az első munkahelye a sorozat volt, amelyben tíz évig szerepelt. Ebből is látszik, hogy szerette csinálni, ez a mai napig nem múlt el – ha visszamegy néha forgatni, nagyon jól érzi magát a régi környezetben, a régi kollégákkal.
Mindig jó érzéssel, mosolyogva jövök ki onnan
De valahogy túl kellett tennie magát azon, hogy vége lett annak az időszaknak. „Emlékszem, hogy az első hónapokban mindig a sorozatról álmodtam, és azokról az emberekről, akik nagyon közel álltak hozzám. Nagyon hiányoztak, már nem találkoztunk minden nap. Sokszor álmomban is velük beszélgettem.
Volt, hogy mélyponton éreztem magam. De annyira boldog voltam a pocakomban lévő kisfiúval, hogy ez mindent kompenzált. Ha ő nem lett volna, nyilván nem így élem meg. De egymás után jártam a vizsgálatokra, és mindig feltöltődve jöttem ki onnan, és nagyon boldog voltam. Még most is, bármikor visszaemlékszem erre az időszakra, el tudnám sírni magam az örömtől.”