Mi is beszámoltunk arról, hogy B. Tóth László összetűzésbe keveredett egy taxissal. A rádiós műsorvezető azt állítja, hogy kirángatta az autóból a sofőr, Hoisz László, a taxi vezetője ezzel szemben azt mondja, hogy B. Tóth beszélt vele olyan hangnemben, ami miatt megtagadta a fuvart. A mai Borsban arról beszélt a taxis, hogy kirúgták a társaságtól a történtek után. Azt is elmondta, hogy a Széll Kálmán téren talált bomba miatt késett. B. Tóth állítólag már ekkor ordibált vele, és lehülyézte őt. Emiatt tagadta meg a fuvart, de szerinte szó sem volt rángatásról.
B. Tóth László annyit mondott a taxis verziójára, hogy a társaság bocsánatkérésével lezártnak tekinti az ügyet. A taxitársaság a Borsnak azt mondta, hogy az érintett feleket meghallgatták, és a hatályos jogszabályok szerint folytatták le a vizsgálatot .