Zámbó Árpy éppen szeretőjével és két hónapos kislányukkal falatozott egy étteremben, amikor a Blikk olvasóriportere kiszúrta őket. A legifjabb Zámbót Minitotyinak becézték. 

A lap szerint Zámbó Árpy és szeretője határozottan szerelmespárnak tűnt a Damjanich utcai vendéglőben. Az énekes elérzékenyülve leste a szőke nő minden rezdülését, és amikor a gyerek megmozdult a babakocsiban, szinte elolvadt, ahogy ránézett.

„Hallottam, hogy Minitotyinak becézik a csöppséget. Árpy szerelme rántott húst rendelt rizzsel az erőleves után, és szódavizet ivott. Amikor a baba elaludt, a rózsaszínű cumiját az asztalra tették. Kifelé menet bekukkantottam a babakocsiba, és egy gyönyörű csöppséget láttam békésen szundikálni, Árpy büszke lehet rá!” – mondta el a lapnak a szemtanú.

A szakmában állítólag már jó ideje nyílt titok, hogy Zámbó Árpynak évek óta van egy házasságon kívüli kapcsolata. De vajon mit szól ehhez felesége? Egy mulatósszakmában ismert énekes szerint Edit és lánya, Edina az eltelt évek alatt elfogadta, hogy Zámbó Árpy egy fiatal lány oldalán talált szerelemre, a szerető pedig azt fogadta el, hogy párja nem válik el nejétől. 

"Valóban megszületett a csodálatos kislányom, de még túl pici ahhoz, hogy megmutassam. Nem tagadom, nagyon boldog vagyok a párommal, és rengeteg a munkám a Bredd Rádióban, ahol zenei műsort vezetek. Persze fellépéseim is vannak, de az összes szabad időmet igyekszem a gyönyörű kislányommal tölteni" – ismerte el a Blikknek Zámbó Árpy.