Elfelejtette magával vinni a kedvenc hetilapjait a strandra? Nem baj, mert mi most összeszedjük önnek belőle a lényeget.

Story

Erős indítás: a címlapon Détár Enikő, akit fiúja, Ismeretlen Vezetéknevű Péter cicaszemű rókalánynak becéz. „Ami az érzékiséget illeti, legyen elég annyi, van élet a halál előtt" – közölte Détár, aki egyébként pucéron, egy szál habban is látható a lapban. Ugyancsak a címlapra érdemesült a Zámbó Jimmy énekesről szóló oknyomozás, amely szerint Zámbó elhunyta után valaki megfújta pár fiolányi mirelit ondóját. Nem vicc, a neve elhallgatását kérő barát szerint az énekes direkt elrejtett néhány adagot, arra az esetre, ha nemzőképtelennél válna, mivel már nem a feleségét szerette, hanem egy másik nőt, csak nem volt ideje elválni. A spermatolvaj illető a homályos emlékezetű barát szerint egy cédulát hagyott a tetthelyen: „A Király gyerekeinek meg kell születniük"! Reméljük, nem fázott fel a mélyhűtött sejtkúpoktól, amelyekkel – megintcsak állítólag – elérte a célját. Ha a történet bármely szereplője magára ismer, jelentkezzen!

Tovább: Berki Krisztián, nahát, talán mégis együtt van Hódi Pamelával, aki a gyereke anyja, és az összes vélt kalandja médiahack volt, nahát. Lapozzunk tovább: Geszti Péter az új Szikora Róbert, mármint olyan szempontból, hogy zaklatják, szexualice, és az illető nő még a vezetéknevét is felvette! (Innen üzenjük, hogy ha a keresztnevét venné fel, na az lenne a valami.) Geszti és rajongója közt állítólag egyik napról a másikra durult el a viszony, a jóég tudja, miért.

Kétoldalas összeállításból az is kiderül, hogy Balázs Fecó elégedett jelenlegi otthonával, és Medveczky Ilona is (a sajátjával). A revütáncművésznőtől pedig majdnem elcsalták a 375 millióra értékelt villáját, amelyben ezek szerint minimum egy űrállomás is van. Tánciskola viszont nincs: azt szeretett volna, csakhogy tudtán kívül maffiózókkal üzletelt, és így került veszélybe a lakhatása. Az ékszerei viszont teljesen odalettek, mert az egyik gengszter elvitte portfóliózni.

Tolvai Renáta egészségügyi tanácsai következnek: "Egy pohár hideg víz éhgyomorra. Mindig ezzel kezdem a napot, mert 10 percen belül hidratált, szép lesz a bőröm, a szemem alól pedig eltűnnek  az éjszakai karikák, táskák. De jó a víz az emésztésre, méregtelenítéshez is." Hát, meg úgy az élethez általában. Szomorúan jelentjük viszont, hogy változtattak a receptrovat címén, bár ez se rossz: „Megfőztem a férjemet – Sertésszűz mentás salátával – Csisztu Zsuzsa és férje, Norbert”.

Best

Címlapon Barabás Éva műsorvezető, aki ezt mondja: "mindenkit elveszítettem, akit egy nő elveszíthet". Szomorú interjút adott a lapnak arról, hogy szülei elhunytak, a szerelmével hét év után szakítottak, az exe kislánya pedig külföldre költözött. Ugyancsak a címlapon Lovasi András és szerelme, Földes Eszter színésznő története, de mivel nem az érintettek szólalnak meg a cikkben, csak annyit hiszünk el róluk, hogy jó nekik együtt. A címlap legalján pedig Richard Gere színész, aki "mit képzel", hiszen 34 évvel idősebb az új csajánál. Valószínűleg nem rajta múlt a dolog.

Hot!

Vastag Csaba vizes ingben akar gyereket a címlapon, sőt, egy príma, többoldalas képes összeállításban. Két éven belül szeretne családot alapítani, még az is lehet, hogy egy rajongójával, amiben vagy van szerepe annak, hogy néha „az intim testrészét tapogatják", vagy nem. 

A lapban odabent is kiderülnek dolgok: Görög Zita a TV2 kommunikációs vezetőjével, Koltay Tamással jár, és egyre jobban megy neki az asztalosmunka. A többi: Hujber Ferencet visszahozták a halál torkából, Sarka Kata marha fáradt, Fásy Zsüliett pedig „egy fejjel magasabb az apjánál, és még növésben van", ami elég vészjóslón hangzik. 

Később előkerülnek az élet nagy kérdései: mi történik II. Erzsébet halála után (pfff), lesz-e utódja a dalai lámának (???), miért állították Charlie angyalai-pózbe Mérai Katalint, Gyebnár Csekkát és Varga Izabellát (a Barátok közt színésznői)? Válasz egyikre sincs, próbáljanak ezzel együttélni a jövő hétig.