Rihanna és Lewis Hamilton évek óta barátok, de most úgy tűnik, szintet lépnek. A DailyMail azt írja, múlt szombaton egy étteremben vacsoráztak, utána pedig hajnalig buliztak egy éjszakai klubban.

Évek óta flörtölnek és mindig is bejöttek egymásnak. Május óta viszont egyre többet beszélgetnek, most pedig az élet úgy hozta, hogy egyszerre tartózkodtak a világ ugyanazon pontján. Ezért igyekeztek minél többet kihozni a helyzetből

- osztotta meg az információt egy, az énekesnőhöz közel álló forrás, aki szerint a Met-gála volt a fordulópont a kapcsolatukban.

Tekintve, hogy Rihanna a nyolcadik stúdióalbumán dolgozik, Hamilton pedig éppen a Forma1-es versenyeken vesz részt, valószínűleg csak év vége felé tudnak majd huzamosabb időt együtt tölteni.