Túl van az első évadán a The Sisters című valóságshow, ami Libanonban készül, a libanoni Abdel Aziz-testvérek főszereplésével, és ugyan egyértelműen a Kardashian-klán mintájára hozták létre a műsort, a készítők kézzel-lábbal tiltakoznak az ilyen összehasonlítások ellen.

Az biztos, hogy az arab világban a nyugati szemmel nézve kissé kilúgozott sorozat pont olyan megosztó, mint Kardashianék valóságshow-ja az USA-ban.

Az alapfelállás ugyanaz: van 3 elég gazdag testvér, akiknek felveszik a hétköznapjait, a nézők pedig hüledezhetnek azon, hogy emberek milyen fényűzésben képesek élni.

A műsort gyártó csatorna, a Rotana tavaly már csinált egy realityt abból, hogy Bahreinben követte öt lánytestvér életét, ami nem is váltott ki különösebb indulatokat, viszonylag realista betekintést engedett egy átlagos arab család életébe. Az egyik testvér fő problémája például az volt, hogy hogyan tud úgy megfelelni az anyaszerepnek, hogy közben a saját karrierjét is próbálja építgetni.

A show elég népszerű volt, logikus lépés volt tehát, hogy lesz folytatása, és akkor a készítők rátaláltak az Abdal Aziz-testvérekre, akik a hatalmas táskáikkal, a mindennapos fényűzésükkel, a különleges életükkel gyakorlatilag kamerakészek voltak, tényleg csak arra volt szükség egy jó megosztó műsor összehozásához, hogy felvegyék a testvérek mindennapjait – írja a Wall Street Journal.

A három testvér közül a legismertebb a középső, a 23 éves Nadine Abdel Aziz, aki korábban jól szerepelt a MIss Tourism World nevű versenyen, valamint az Instagramja tanúsága szerint 2013-ban elnyerte a Miss Lebanon Europe címet is, de erről sajnos semmit sem találtunk.

A másik két testvére, a 22 éves húga, Farah, és a 26 éves nővére, Alice is úgy határozza meg magát az Instagramon, hogy imádják a divatot.

Gazdag lányok imádják a divatot, és olyan dolgokat csinálnak, amiket a gazdag lányok úgy általában szoktak, hogy elüssék az idejüket, erről szól a realityjük. Hangsúlyozzák, hogy ez nem az új Kardashian-show, de lehetetlen megtalálni a nüansznyi különbségeket a két műsor között.

A kulturális különbségekből fakadóan vannak szórakoztató pillanatok, például az, hogy a testvérek mennyire kiakasztottak mindenkit a szelfimániájukkal.

„Elég régóta csinálom már ezt a dolgot, de ilyen reakciót még nem láttam. Elmegyünk egy vendéglőbe, és az első dolguk az, hogy szelfiznek egyet, vagy megkérik a pincért, hogy készítsen róluk fotót. Ezt bemutatjuk tévén, és felháborodás lesz belőle? Mit rejtegetünk? Nők vagyunk, akik imádnak öltözködni és élni” – mondta a WSJ-nek Nadine Daoud, a műsor producere.

A testrévek között sincs meg egyébként a konszenzus arról, hogy most akkor mindent le kell-e fotózni, vagy sem. Az egyik rész arról szólt, hogy a testvérek úgy próbálnak meg segíteni Nadine-nak egy szakítás után, hogy elviszik síelni. A legidősebb testvér, Alice viszont titokban felbérelt egy fotóst, hogy készítsen sorozatot az egész napról. Ebből aztán jó nagy vita lett, mert a legkisebb testvér, Farah szerint nem fér össze a felhőtlen szórakozás azzal, hogy fotózzák őket, mert a képeken tökéletesen kell kinézni. „Jól akarom magam érezni, és meg akarok tanulni síelni! De nagyon fontos, hogy hogy mutatok a képeken” – panaszkodott a legfiatalabb testvér.

A műsor azért is komoly kritikákat kapott, mert úgy hirdeti magát, hogy a testvérek nem klasszikus celebkedéssel szeretnének híresek és gazdagok maradni, hanem sok libanoni nőhöz hasonlóan komoly szakmai karriert terveznek. Ehhez képest a legkomolyabb karrierje Alice-nak van, aki HR-es vezető volt, aztán karriert váltott, és most éppen a saját tervezésű kutyaruháit szeretné piacra dobni.

Nadine hivatásos modell, a jövőjét is ezen a pályán képzeli el, Farahnak pedig egy life coach segít abban, hogy sikeres tévés műsorvezető váljon belőle egyszer.

A kritikák szerint szomorú, hogy a libanoni női politikusok, ügyvédek, bankárok élete nem tud elég érdekes lenni ahhoz, hogy a tévében mutogassák.

A Kardashian-klán műsorához képest persze még így is iszonyatosan visszafogott az egész műsor. A szülők például nem szerepelnek benne, csupán a család cselédjei, a lányok nem mutogatják a testüket, próbálják az egész műsort a klasszikus arab értékeket szem előtt tartva szerkeszteni.

Persze, azért szexi ruhák vannak rajtuk, de ahogy Alice mondja: „Sosem viselnénk mini-minit a műsorban”. De nem is igazán a legfontosabb különbség a két műsor között. „Őszintén, nem tudnánk olyanok lenni, min a Kardashianek. Jóval vékonyabbak vagyunk” – mondta Alice.