Nővéréhez, Kim Kardashianhoz hasonlóan Kylie Jenner is saját magából, illetve leginkább testéből, nevéből, de úgy összességében gyakorlatilag

mindenéből csinált brandet, amit most továbbfejlesztett azzal, hogy készített egy telefonos applikációt.

Így nyilván az volt az első dolgom reggel, hogy letöltöttem az appot, amit hálistennek az első hét napban ingyenesen lehet használni, később viszont havi 3 eurót kell kicsengetni érte, úgyhogy csak óvatosan! Na meg óvatosan a telepítéssel is, mert nálam automatikusan elindult a cucc, ami azt jelenti, hogy hirtelen Kylie Jenner kezdett el maximum hangerőn sipítozni a telefonomon, ennek köszönhetően pedig az ölemben landolt a reggeli kávém.

A legkisebb Jenner/Kardashian lány appja a – túlságosan váratlan, és túlságosan hangos – videó után a fenti cím alatt is látható félmeztelen, bugyis képpel nyílik meg, de ezen felül sajnos nem igazán információdús. Viszont legalább lehet rádiót hallgatni azalatt a hat perc alatt, míg az ember végignyálazza az összes menüpontot és képet.

Mert az app leginkább arról szól, hogy Jenner elmúlt hónapokban hordott szettjeihez hasonló ruhákat hol és mennyiért vehetünk meg, illetve mit csináljunk abban az esetben, ha melleinket akarjuk hangsúlyozni. És most kapaszkodjon meg, mert itt jön Kylie Jenner legdurvább és életeket megváltoztató (ezt ő mondta) pro tippje:

fel kell venni egy rendes melltartót!!

Ezt szerencsére illusztrálta is azzal, hogy felvett egy mezei, csipkés melltartót, utána pedig egy szivacsos Victoria's Secret darabot, aminek köszönhetően Jenner szerint a melleink LÁNYOSAK(?) lesznek.

Erről a világmegváltó dologról egyébként videó is készült, hogy Kylie Jenner büszkén tisztázhassa, az ő mellei márpedig igaziak. Halálkomolyan, ez a rész egy külön menüpont az appjában:

Ezen túl viszont tényleg csak olyan dolgokat tudhatunk meg Jennerről, illetve Jennertől, ami talán csak az átlagosnál szerencsétlenebb tizenéves lányokat érdekelheti. Például, hogy szereti a rózsaillatú gyertyákat, illetve a nővére férje, Kanye West által tervezett sportcipőt, na meg hogy kapott egy cuki, rózsaszín köntöst az egyik barátjától.

Ja, a legfájdalmasabb tényt pedig majdnem elfelejtettem, hogy

ez az app áll jelenleg az iTunes legeslegelső helyén, megelőzve a Facebookot és az Instagramot is.

Egyértelműen közeleg a világvége.