Elég megrázó témájú és hangulatú videoklipet sikerült összeraknia Lady Gagának és csapatának. Az énekesnőnek a „Till it happens to you″ című számában megerőszakolt nőkről énekel, akiknek a klip végére sikerül elfogadniuk, hogy nem áldozatok, hanem valójában túlélők.

Lady Gaga egyébként pont idén jelentette be, hogy 19 évesen egy 20 évvel idősebb férfi erőszakolta meg. A történtek akkor nem igazán érintették meg, hatása jó pár évvel később ütközött ki. Az énekesnő különböző időszakokon ment keresztül: volt idő, amikor magának sem ismerte be, ami vele történt, a nyilvánosság felé pedig azért nem akarta kommunikálni, mert nem akarta, hogy ez alapján ítéljék meg. Olyan időszakot is megélt, amikor alkohollal próbálta túltenni magát az erőszakon, aztán rájött, hogy ez nem mulasztja el a fájdalmát.

A számból befolyt összeget megerőszakolt nőket támogató alapítványokhoz juttatják majd el.