A 18 éves Alice Sabatini nyerte meg a Miss Olaszország szépségversenyt, és amikor megkérdezték tőle a bírák, melyik korban élne a legszívesebben, azt válaszolta, 1942-ben. És azért, mert a II. világháborúban szeretne élni – írja a Telegraph.

Az internet népe azonnal nekiesett, 1942 ugyanis Mussolini diktatúrájának kora, Olaszország legvéresebb éveként tartják számon, azért, mert például 20 000 olasz halt meg a sztálingrádi csatában. És az csak egy csata volt abban az évben. Az évben, amikor  Anna Frank elkezdte írni a naplóját. A II. világháború pedig nagyon nem az a korszak a történelemben, ahova épeszű ember visszavágyna. A szépségkirálynő azt is elmondta, hogy a világháborút csak a könyvekből ismerjük (??!) és ő szívesen megtapasztalná, milyen volt. Sőt, katonai szolgálatot is teljesítene – bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy a nőknek nincs valami jó dolguk a háborúkban.

Napokkal később arra hivatkozott, hogy ideges volt, pánikba esett, és azért válaszolta ezt. És ő csak azt akarta átélni, amit a nagymamája átélhetett akkor – ezzel némileg ellentmondásba keveredve önmagával.