Mi van?

Ez a Velvet többé-kevésbé rendszeres hetilapszemléje, amelynek előző részeit itt olvashatják.

Story

Sírásig alázták Lagzi Lajcsi gyerekeit az iskolában - ez a vezércikk címe az újság címlapján, a lapon belül pedig már az, hogy „A bukás rég elkezdődött”. Szerencsére Galambos Lajos azért nem kapott hitlerbajszot a nyomdában, viszont összesen hat oldalt igen. Ebből kiderül, hogy „a gyerekek sikítva sírtak”(a szomszéd szerint, aznap, amikor a szüleiket bilincsben vitték el), illetve hogy mind hülyék vagyunk, hogy nem vettük észre Lagziék végromlásának nyilvánvaló előjeleit, például, hogy a lakópark díszléceit kiszívta a nap. Ugyancsak megtudni, hogy „a zenészt már hónapok óta, CIA-módszekkel lehallgatták”, ami azért érdekes, mert nem ismerjük ezeket a módszereket - szerencsére a tudnodkell.info igen, megtalálását önökre bízzuk. A meg nem nevezett szerző szerint Galambos vesztét rossz üzleti érzéke, illetve az okozta, hogy „talán úgy vélte: amit nem talál meg önmagában, azt majd ellensúlyozza mindazzal, ami körülveszi”. Az utóbbi időszakban már csak gondterhelten látták sietni, oda se biccentett senkinek! A záróbekezdést szó szerint közöljük, mert ott csúcsosodik ki a líra:

Ami ezután jön, már csak a végjáték. Bármi is legyen az ügy kimenetele, Lajcsi birodalma el fog tűnni, s csak az marad, ami kezdetben volt: egy trombita, egy rendkívüli tehetség, és talán a legjobb esetben egy gyönyörű dal, amit még utoljára eljátszhat.
 

Mi mondjuk nem tudtunk arról eddig, hogy Galambost kivégezhetik, de hát mindenre fel kell készülni.

Ugyancsak a címlapon szerepel Szulák Andrea, aki már nincs együtt lánya apjával, mert saját bevallása szerint „robbantam, mint a vulkán”. Sajnos történetük csak az utolsóelőtti oldalpáron kap teret a magazinban, és egyikük sem szólal meg benne. „Régóta pedzegették már, hogy nincs minden rendben köztük, anyagi okokról, félrelépésekről, elhidegülésről szóltak a hírek” – ennyit tesznek hozzá a közleményhez.

Hot!

Na, ez a lap már bőbeszédűbb. A címlapon így szerepel „Szulák Andrea - Nyár eleje óta magányos - 51 évesen kezd új életet - Nem bírta ki a kapcsolat a kor- és az anyagi különbséget”. Többet nem érdemes foglalkozni vele, mert ebben a cikkben sem mond senki semmit, csak régi nyilatkozatok vannak, olyan kitételekkel, hogy „nevetett Andrea nemrégiben”, ami már majdnem olyan, mint Szellő István egykori kifakadása.

Lagzi Lajcsi ezen a címlapon is összeomlott, a róla szóló cikkben egy nyugdíjas asszony azon prézsmitál, hogy Galambos mindent megérdemel, mert tavaly először megengedte nekik, hogy az erdejéből aprófát vigyenek tüzelőnek, aztán meg tétlenül nézte, ahogy bilincsben vitték el őket a mezőőrök, „pedig csak szólnia kellett volna, hogy Én adtam nekik. Ötször jártunk a bíróságon, a végén minket büntettek meg harmincezer forintra. Az utam sokat sírt akkoriban, később agyvérzést kapott szegény, és meghalt.”

A lapból kiderül még, hogy Stohl András és Lilu nem utálják egymást, Bereczki Zoltán és Nika kollégák és barátok, sőt, Béres Alexandra is jóban van a húgával. Csonka Andrással közölnek nagyinterjút, ebből kiderül, hogy jó ember, vannak barátai, és vannak szerepek, amelyeket nem kapott meg.

Best

Gubík Ági a címlapon mosolyog, és azt mondja, szüksége van arra, hogy dicsérjék. Mindannyiunknak. Fun fact: a színésznő szeret behajtott  könyékkel fotózkodni. Rékasi Károly és Pikali Gerda ebben az újságban is nagyon boldogok, Novodomszkí Éva pedig ad enni a családjának. Gubás Gabi és Szabó Győző is boldogok, de nem együtt, hanem a szerelmeikkel, csodálatos világban élünk, na.