Tóth Vera az önéletrajzi könyvében ír arról, mennyire nehéz időszakon van túl, az énekesnő a könyvbemutatón mondta el a közönségnek, hogy egyszer már meghalt. Arról is szó van a könyvben, hogy magánnyomozót fogadott azért, hogy kiderítse, megcsalja-e a párja. Egy taxis ugyanis részletes elmondta Tóth Verának, hogy kivel látta a párját a hátsó ülésen csókolózni – írja a Bors.

Hányszor feküdtem a szőnyegen és könyörögtem Istennek, hogy hozza el a megváltó halált! Órákon át azon gondolkodtam, hogy Xanaxot vegyek be vagy bort igyak?! A lelkem elmenni készült.– áll a Gyémánt című könyvben.

„Úgy döntöttem, vagy mindent úgy írok meg, ahogy történt, vagy sehogy!" – mondta Tóth Vera, aki gyógyszerbe és alkoholba fojtotta a bánatát, és akinek a depressziós időszakáról a szűk környezete sem tudott egy ideig.