A TMZ szerint Halle Berry benyújtotta a válókeresetet, hogy véget vessen Olivier Martinezzel kötött házasságának. Az indoklás: kibékíthetetlen ellentétek.

A pénzen nem fognak sokat veszekedni, már csak azért sem, mert kötöttek házassági szerződést. Berrynél talán ezt a tapasztalata indokolta: Martinez volt a harmadik férje, szóval már belejöhetett az ügyintézésbe. A dolgot legfeljebb az bonyolítja, hogy olyan embernek még nem szült gyereket, aki a férje is volt – Gabriel Aubry modelltől született Nahla lánya, de vele nem voltak házasok. Martineznek viszont szült egy Maceo nevű fiút, igaz, aligha fogják elválasztani tőle.

A TMZ-nek a párhoz közel álló források azt nyilatkozták, hogy kettejük személyisége egészen másmilyen, és ez a fő probléma – mondjuk erre két év házassággal és egy gyerekkel hamarabb is rájöhettek volna. 

Ami biztos: nem tett jót a kapcsolatuknak, hogy Olivier fejbevert egy ember egy kocsiüléssel a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren, múlt héten pedig beperelték miatta. Emiatt Berryvel sokat veszekedtek. Szóval egy hét alatt tetőzött a válság, és a végén már mindketten válni akartak, csak a színésznő hamarabb lépett. A sajtóközleményt viszont együtt adták ki.

Nehéz szívvel hoztuk meg azt a döntést, hogy elváljunk. Egymás iránti szeretettel és tisztelettel lépünk tovább, ügyelve arra, mi a legjobb a fiunknak. Csupa boldogságot kívánunk egymásnak az életben, remélve, hogy tiszteletben tartják a mi és a gyermekünk magánélet iránti igényét, amint ezen a nehéz időszakon túljutunk.