Fontos

Cikkünk megjelenése után a brit Update megkeresésünkre közölte, hogy jövő héten közleményt fognak kiadni, addig azonban türelmünket kérték. 

Annyit azért közöltek, hogy Roman Bhatia, akire még mindig vezérigazgatójukként hivatkoztak, hétfőn Budapesten lesz, és azután várható a nyilatkozat, ha már visszatért Nagy-Britanniába.

Egészen érdekes dolgot találtunk a Facebookon. Egy nyilvános csoportba posztolták az alábbi screenshotot, amin elvileg az Update1 UK vezérigazgatójának Facebook-posztját lehet látni.

Roman Bathia ebben a hétfői posztban az Update londoni boltjának bezárásáról, illetve arról írt, hogy a boltban a múlt héten a rendőrség razziázott, mivel állítólag lopott árukkal kereskedtek ott.

Roman Bathia azóta már törölt posztjairól egy olvasónktól további screenshotokat is kaptunk, ezeken annyit lehet látni, hogy a bolt előtt valóban álltak rendőrök, illetve rendőrautók.

Az Update1 UK Facebook-oldalán pedig szintén érdekes kommenteket találtunk. Vásárolók panaszkodnak amiatt, mert nem kapták meg a pénzükért cserébe a hetekkel ezelőtt rendelt termékeket. Nekik azt válaszolta az Update1 UK, hogy ezt ne rajtuk kérjék számon, hanem a magyarországi Update1-en,

ugyanis az Update1 UK-nek október 20. óta már semmi köze a magyarországi Update1-hez,

és már többször is kérték őket arra, hogy a webshopról távolítsák el az Update1 UK Facebook-oldalára mutató linket.

Az ügyben megkerestük azUpdate1 UK-t, de tőlük egyelőre nem érkezett válasz arra, hogy mégis mi történt az Update1 londoni üzletében, illetve hogy állításuk szerint miért nincs már köze az egyik Update-nek a másikhoz.

Schobert Norbert eközben a Facebookra annyit írt ki, hogy londoni boltjuk technikai okok miatt van zárva, de ezen a héten csütörtökön már kinyit. A Velvetnek pedig elmondta, hogy az ügyben már beszélt Roman Bhatiával, aki annyit mondott Schobertnek, hogy hétfőn elvesztette a fejét, és meggondolatlanságból posztolta a fenti screenshotokon látható dolgokat Facebookra.