horoszkóp
DLAPE20160124005

Az ügyészség visszaküldené a börtönbe Lagzi Lajcsit

2016.01.27. 13:35 Módosítva: 2016-01-27 16:05:10
Fellebbezett a bíróság végzése ellen és Galambos Lajos, vagyis Lagzi Lajcsi előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta a Pest Megyei Főügyészség,

értesült a Velvet megbízható forrásból.

Vasárnapi szabadulása után tartott sajtótájékoztatón a mulatós zenész ügyvédje – és egyébként maga Galambos is – végig azt hangsúlyozta, hogy nem álltak fent az előzetes letartóztatás fennállásának feltételei, így nem érte őket meglepetésként a bíróság döntése. Információnk szerint azonban az ügyészség szerint nagyon is fennállnak.

Kerestük  Budapest Környéki Törvényszéket, hogy megtudjuk megkapták-e az ügyészség fellebbezését, amint válaszolnak, posztunkat frissítjük.

Galambos Lajos egyébként kedden este Hajdú Péternek beszélt a börtönben töltött 125 napjáról. És leginkább csak arról, mert a konkrét ügyről – vagyis, hogy miért tartóztathatták le – a nyomozás miatt nem akart és nem is nagyon tudott volna beszélni. Szerinte túlzás, hogy közműlopás és vesztegetés miatt ennyi időt kellett előzetes letartóztatásban töltenie. Az interjú alatt többször említették, hogy folyamatban van egy beadványuk elbírálása, ez alighanem erre vonatkozik.

A mulatós zenészt és tatai apartmanházának közös képviselőjét azzal gyanúsítják, hogy évekig lopták az áramot, a gázt és a vizet. Lagzi Lajcsit, feleségét és Cs. Csabát szeptember 22-én vették őrizetbe és két nappal később a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. A döntés ellen mindhárman fellebbeztek, de csak a zenész feleségét helyezték szabadlábra.

Update: A bíróság szerda délután hivatalosan is megerősítette, hogy az ügyészség fellebbezett az ellen a döntésük ellen, aminek értelmében Galambos Lajost szabadlábra helyezték.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!