Bárki megveheti azt az ingatlant, amiben Brittany Murphy, majd férje is elhunyt – írja a TMZ.

A házat egyszer már árulták, akkor sikertelenül, így most újra piacra dobták, összesen 18,4 millió dollárért, vagyis több mint 5 milliárd forintért, miután az egészet teljesen felújították.

A háznak egyébként nem Brittany Murphy volt az első híres tulaja, a színésznő ugyanis Britney Spearstől vette azt.

 

Brittany Murphy 2009 decemberében hunyt el, de még mindig nem egyértelmű, hogy miért. Egyes vélemények szerint egy tüdőgyulladás vitte el, amit nem kezeltek, az apja szerint viszont mérgezés végzett vele. Egy 2014-ben bemutatott dokumentumfilm szerint a színésznő életét meg lehetett volna menteni, ha időben hívnak hozzá mentőt.