A novemberben megválasztott amerikai elnökkel, Donald Trumppal találkozott kedden Kanye West. A rappert a New York-i Trump-toronyban fogadta az újdonsült vezető. Az első beszámolók szerint negyedórát tartott a találkozó, ami után Donald Trump lekísérte Westet a hallba – ahol akkor még nem sok mindent közöltek a megbeszélésükről.

Később Kanye West már kicsit többet is elárult a találkozóról a Twitterén. Számos rövid bejegyzésben írta le, hogy konkrétan miről volt szó.

Először is azt írta, hogy:

Azért akartam ma találkozni Trumppal, hogy multikulturális témákról beszélgessünk.


Aztán azt is kiposztolta, hogy mik is voltak ezek a témák: 

  • az erőszak Chicagóban,
  • a tanárok támogatása,
  • az oktatás modernizálása.

Majd azt is hozzátette, hogy fontosnak érzi, hogy közvetlen kapcsolatban legyen a leendő elnökkel, ha valóban változásokat szeretnének elérni. Kanye West arra a kérdésre nem válaszolt, hogy tartja-e magát korábbi kijelentéséhez, miszerint 2020-ban elindul az elnökválasztáson. Viszont legfrissebb posztjában csak egy újabb évszámot írt ki a Twitterre, ami csak egyet jelenthet. 

Via E Online