A szinte mindig, minden körülmények között imádnivaló és sajátos brit humort képviselő György herceg lassan eléri azt a kort, amikor megkezdi iskolai tanulmányait. Íme az intézmény, ahova minden bizonnyal járni fog: a Wetherby magániskola London Notting Hill negyedében. 

Ez az az iskola, ahol Vilmos és Harry herceg is tanult. A Wetherby Shool nevű intézményt 1951-ben alapították, ez egy elő-előkészítő elitsuli 4-8 éves fiúknak.

A történetben az az érdekes, hogy György herceg édesanyja, Katalin azt 
szerette volna, ha állami iskolába jár a gyermeke úgy, ahogy annak idején ő is. Ez azonban egész biztosan nem fog összejönni, ugyanis a királyi család már befizette a kis György első féléves tandíját az elitiskolában. 

Az iskola egyik öregdiákja, a Daily Mail és a Daily Telegraph újságírója, a 63 éves Tom Utley nemrég egy nyílt levelet írt a 3 éves hercegnek, hogy mégis tudja, hogy mire számítson, ha a Wetherby iskolapadjait fogja koptatni. 

A levélben a véndiák kitért arra is, hogy miért is jár jól mindenki azzal, ha a királyi család ifjú tagja itt kezdi meg a tanulmányait. 


Szeretném felhívni rá a figyelmét, hogy amellett, hogy ez egy magániskola, agyafúrt barátokra is szert tehet majd. Ajánlom figyelmébe például egy régi barátomat, aki nem más, mint Hugh Grant 

- tért ki levelében az iskola egyik közismert diákjára Tom Utley. 

Ezek után nem is lehet kérdés, hogy melyik iskolát kell választania György hercegnek.

via Daily Mail