horoszkóp
A Dal 3. válogató 2017.02.04 fotokredit MTVA-Kaszner Nikolett 03

Pápai Joci és a zenéje is elképesztően átalakult

2017.02.07. 09:49

A harmadik előválogató után kialakult A Dal elődöntős mezőnye. A műsor – amelynek tétje, hogy ki képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon – utolsó válogatóját Radics Gigi See It Through című dala nyerte meg, de a második legtöbb ponttal Pápai Joci Origo című szerzeménye jutott tovább.

Pápai Joci

Az énekes Pápai József néven született 1981.09.22-én, három testvére van. A zenével már korán kapcsolatba került, mivel bátyja hatására már 4 évesen elkezdett gitározni, dalokat írni. A nagyközönség előtt 2005-ben mutatkozott be a Megasztár című tehetségkutató műsorban, ami után önálló nagylemezzel debütált. Első nagy slágere a Ne nézz így rám című dal volt. 2006-tól számos közös felvételben (Nélküled, Nekem ez jár) közreműködött Majka oldalán, de a legnagyobb sikert 2015-ben megjelent, Mikor a test örexik című dal aratta. Joci ezután egy újabb önálló dallal jelentkezett, amit Caramellel és Szabó Zével közösen hoztak létre, Elrejtett világ címen. Legutóbb szintén Majkával közösen jelentkeztek egy könnyed pop-funk dallal, melynek címe Senki más volt. 

Forrás:mediaklikk.hu

A zsűrinek egyöntetűen tetszett a dal: Caramel teljesen odavolt az előadástól, Both Miklósnak is nagyon tetszett a szám, Zséda szerint is hiteles volt – az énekesnő azt is elmondta, hogy utoljára akkor volt ilyen érzése, amikor a Megasztárban feltűnt egy Caramel nevű fiú. Úgyhogy megkérdeztük a dal szerzőjét és előadóját, hogy hogyan született a dal, milyen zenék hatottak rá a dalszerzésnél, és azt is, hogy ki volt az a táncos lány, aki autentikus népviseletben táncolt mellette.  

   

2016-ban írtam ezt a dalt, de nem kifejezetten a műsorra, viszont amint elkészült, eldöntöttem, hogy beadom a pályázatot. Ezt megelőzte egy teljes éves visszavonulás zeneileg – azért volt számomra fontos ez a szünet, mert nem akartam semmilyen trendet követni, csak a saját világomat megtalálni. Tulajdonképpen én szerettem volna lenni a trend. Az volt a vágyam, hogy valami olyat hozzak össze, ami teljesen új, és mégis ősi –

mondta el a zenész.

Az előadásban fontos szerepet kapott egy szép, népviseletbe öltözött táncoslány emelte, akiről eddig nem tudhattunk sokat. Ő Virág Alexandra, akinek a beceneve Mulan, és 9 éve táncol komolyan.

A Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója, Pápaival egy közös baráton keresztül ismerkedtek meg, és az Origo sikeres, több mint 600 ezres nézettségű klipjében is ő látható (Mulan kedvenc stílusai a hip hop, a latin és a cigány tánc).

Pápai azt is elmondta, hogy szerinte kritikájában Both Miklós jól megfogalmazta a lényeget, mert valóban nagyon távoli stílusokat ötvöztek.

Egy chill house stílusú modern alapra készítettük el az Origót, a verzékben a magyar népzene dominál, a refrénben pedig autentikus cigány motívumok, ezek mellett pedig van benne egy rapbetét, és természetesen a dal egyik legfőbb ízét adó hegedűszó. Ilyen sokszínű zenét szerintem ritkán hallani, nekem még sosem volt ilyen határokat feszegető felvételem. Rengeteg stílus hat rám, de ezzel a dallal tényleg a saját lelki- és zenei világomat akartam tükrözni 

– mondta el a dal születéséről az énekes. Összehasonlításképpen: annak idején ilyen zenéket szokhattunk meg tőle.

Az alábbi videón a versenydal akusztikus változatát hallgathatja meg.


A borítófotó Kaszner Nikolett fényképe, a DAL 2017 február 4-ei válogatóján készült.