A világ egyik legkínosabb interjújaként fog bevonulni a történelembe Gwyneth Paltrow legutóbbi látogatása Jimmy Kimmelnél. Mint arról már is többször írtunk, a színésznő egy ideje ahelyett, hogy tanult szakmáját gyakorolná, inkább saját, nőknek szóló internetes magazinjában (a Goopban) osztja a rosszabbnál rosszabb tanácsokat.

Ha pedig ez nem lenne elég, most kiderült, annak ellenére, hogy hivatalosan ő ajánlgatja nőknek, hogy helyezzenek fel mindenféle oda nem illő és egészségtelen dolgot a hüvelyükbe, igazából fogalma sincs miről ír a lapja. 

Pedig azt álltja, minden nap bemegy a szerkesztőségbe és jelenleg ez a teljes munkaidős állása.

És, hogy ez miként derült ki? Kimmel tett fel neki néhány kérdést olyan dolgokról, amik megjelentek az újságban. Például először arról érdeklődött, hogy mi az a "földezés". Ez elvileg a mezítláb járkálás spirituális és magnetikus jótékony hatásának kihasználása (?) a Goop szerint, de hogy pontosan mi ez és mire jó, Paltrow sem tudta megmagyarázni, sőt azt is bevallotta, nem olvasta a cikket.

Ám nem ez volt az egyetlen ciki jelenet az interjú során, a színésznő ugyanis a műsorvezető többi kérdésre se tudott igazán válaszolni. Például kiderült, hogy bár nagyon ajánlja a nőknek, hogy dugdossanak magukba jáde tojást (pedig ez teljes hülyeség), érdekes módon ő maga azért mégsem él ezzel az eszközzel.

Nem is meglepő, hogy végül Kimmel többször megkérdezi tőle, 

olvasta-e egyáltalán valaha, hogy mit ír az újságja?