Hetek óta ment a találgatás, hogy Beyoncé szül-e, szült-e, mert az ikrekkel várandós énekesnő körül elég nagy volt a hallgatás. Na, ennek vége.

Június 18-án a People magazin saját forrásra hivatkozva írja, hogy a popdíva életet adott két gyermekének.

A US Weekly magazin ugyancsak több, saját forrásra hivatkozva közölte, hogy a gyerekek már a héten, korábban megszülettek. Az E! pedig egy paparazzifotó miatt úgy véli, az egyik gyerek fiú lehet, a másik pedig lány.

 Az énekesnő február 1-jén tudatta a világgal, hogy ismét terhes. Sőt! Ikreket vár. Mindezt egy Instagramra posztolt fényképpel közölték a nagyvilággal, ami egyből a leglájkoltabb bejegyzés lett.

Ezt követően megkezdődtek a találgatások, hogy kb. mikorra várható Jay-Z és Beyoncé gyermekeinek születése. Ez azért is volt fontos, hogy kiderüljön, az eredeti program szerint fellép-e a Coachellán. Eleinte azt mondta, hogy így is, úgy is ott lesz és énekelni fog a fesztiválon, aztán végül, orvosai javaslatára mégsem így lett. Lady Gaga ugrott be helyette.

Hogy Beyoncé mennyire éli majd háromgyerekes családanyák életét, azt nehéz megmondani. Neki is át kell állnia a New York-i nagyvárosi pörgésről a Los Angeles-i, kertvárosi luxus nyugira, hogy az ikrekkel, és ötéves nővérükkel, Blue Ivy Carterrel, na meg persze Jay-Z-vel a 120 millió dolláros új házukba költöztek.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Megszülettek Beyoncé ikrei!

A hírt több amerikai lap is közölte, és egy paparazzifotó miatt már a nemük is ismert lehet.

101 · Jun 18, 2017 07:30am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Posztunk első verziója tévesen állította, hogy az énekesnő maga adott ki közleményt, a tévedésért elnézést kérünk.