Jól olvasta a címet, mostantól olyan nemi identitás is létezik, amely szerint az illető homoszexuális, de csak félig. Ezt a remek újítást pedig Emma Stone exének, Andrew Garfield színésznek köszönhetjük, aki egy kerekasztal-beszélgetésen egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy ő bizony

meleg, csak nem fizikailag. 

A beszélgetés apropója az Angyalok Amerikában volt (nem a sorozat, hanem egy színházi előadás) , amelyben egy papot alakít, aki folyamatosan a zsidó hite és homoszexualitása között őrlődik. Azt mondta, a szerepre nagyon keményen készült, ami azt jelenti, hogy nyolc barátjával együtt megnézte a RuPaul - Drag Queen leszek! című sorozat összes évadának minden részét, ami elég erős hatással lehetett rá. 

Meleg ember lett belőlem, csak nem fizikailag - ennyi. 

Persze ezt követően számos visszajelzést kapott a rajongóktól, alighanem a pozitív mellett negatívakat is. Garfield azonban, ahelyett, hogy elmagyarázta volna, hogy ez mégis mit akar jelenteni, inkább még jobban megtekerte, és azt mondta: amennyire ő tudja, valójában nem homoszexuális, és ugyan előfordulhat, hogy egyszer ráeszmél, hogy mégis, és az csodálatos lesz, de jelen pillanatban kiválóan megvan a jelenlegi identitásával, és ezt ugyanolyan csodálatosnak tartja. 

A meleg karakter eljátszását egyébként a legkreatívabb élménynek tekinti, és úgy véli, hogy az egész az emberi méltóságról és az igazságról szól. 

Forrás: E-Online

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Andrew Garfield melegnek vallja magát, csak nem fizikailag

De azt mondja, még ez is megváltozhat. És mindez egy szerep miatt, amibe igencsak beleélhette magát.

8 · Jul 06, 2017 02:13pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments