Sharon Stone 25 évvel ezelőtt az Elemi Ösztön című filmben látható terpesztős jelenetével vált Hollywood egyik legnagyobb szexszimbólumává, és ezt a minőségét azóta is képes volt megőrizni.

via GIPHY

A már többször bizonyított állítást most újabb fotóval tudjuk igazolni, az 59 éves színésznő ugyanis – rendkívül dicséretes módon – bikiniben ünnepelte a függetlenség napját.

A lenyűgöző formában lévő Stone az instáján osztotta meg a „nyári attitűd” címre keresztelt képet, amelynek folyományaként nemcsak egy halom elismerő bókot, hanem néhány házassági ajánlatot is kapott.

A színésznő nem először örvendeztette meg követőit testének látványával. Tavaly július végén például egy medencében ácsorogva cselekedett hasonlóképpen.

Annak ellenére, hogy Stone az internet osztatlan elismerését élvezi, egy korábbi interjúban kifejtette, hogy a férfiak annyira tartanak tőle, hogy szabályosan menekülnek előle.

Az emberek bevették a sztorit, hogy szexszimbólum vagyok, pedig igazából nem is. Én csak egy lány vagyok buggyos ruhákkal, és egy táskányi könyvvel.

A színésznő a Luxury London magazin kérdésére azt is elárulta, hogy szereti önmagát és a testét, a meztelenséget pedig kifejezetten szórakoztatónak tartja.

Csak azok a nők lehetnek igazán szexik, akik jól érzik magukat a bőrükben és önbizalmuk is van. A szexiség belülről, mélyről fakad. 

Ha ön is szeretne olyan jól festeni, mint ő, máris ismertetjük, hogy mi a titka. Stone évek óta tartózkodik az alkoholtól és a gluténtartalmú ételektől, napi szinten szokott edzeni (a kedvence a Power Plate edzőgép), továbbá gondosan óvja bőrét a tűző napsütéstől. 

Have a great weekend. SS. Bikini: #Fendi Hat: #Ravenclaw; Harry Potter

Sharon Stone (@sharonstone) által megosztott bejegyzés,

Via news.com.au