horoszkóp
01

Kiderült pár részlet Jakabos Zsuzsanna esküvőjéről

2017.08.04. 08:39

Jó reggelt kívánunk a hét – ideális esetben – utolsó munkanapján! Íme, ezt írták ma reggel a bulvár-napilapok.

A Blikk számol be a lehetőségekhez képest arról, milyen lehetett Jakabos Zsuzsanna úszó és Petrov Iván esküvője. A Győrben tartott házasságkötési ceremóniáról egyikük sem kívánt nyilatkozni, de annyit tudni lehet, hogy egy élményfürdőben zajlott, béreltek hozzá medencét, a menüsorban pedig lángos és fagyi is volt, ami szuper ötletnek tűnik.

Ugyancsak a Blikk azt írja:  Stohl András nem tudja, jó apa-e, de igyekszik az lenni, viszont mivel „nem vagyok kettőből”, nem tud egyszerre jó apa és jó színész is lenni. Kamasz lányai már felnőttek, róluk azt mondta, „soha, egy pillanatra sem szeretnék beleszólni az életükbe, az az övéké, maximum csak tanácsot adhatok, amit, vagy megfogadnak, vagy nem. Az apaszerep már nem jellemző rám, inkább barátként, haverként tekintenek rám, akivel jó megosztani a problémákat, és aki apai szigor nélkül véleményez”.

A Bors beszámolója szerint Danny Blue és Ashton Kutcher haverkodtak kicsit a Forma–1 VIP-szektorában. Az illuzionista elmondása szerint 

Csináltam vele kísérleteket, például úgy értem hozzá, hogy azt nem ő, hanem az asszisztense érezte [...]

Kitaláltam, milyen színre gondol, és ezután hozzásegítettem ahhoz, hogy ő találja ki más gondolatait. Kedves és közvetlen volt.”

Szintén a Bors hívta fel a figyelmünket Nagy Alekosz valóságshow-szereplő (egykori vagyonőr) eszmefuttatására, amelyről kár lett volna lemaradni. A lényeg: a férfi valamiért Orbán Viktor házához vitte randevúzni barátnőjét, de ahogy az autójukkal várakozva nézelődtek, felfigyeltek arra, hogy az épület előtt álló egyik kocsi központi zárját valaki ki-be kapcsolja, Nagy szerint a vagyonőr, hogy jelezze nekik: figyel.

„Na, de kicsit komolyra fordítva a szót. Bizonyos szint fölött azért meg kellene ám válogatni, milyen képességű, milyen mentalitású, milyen intelligenciájú vagyonőröket is alkalmaznak, ugyan is itt, bárki lehet a vendég. Ma én, holnap pedig Putyin. Persze, képletesen. Vagy, jöjjön ki és jó napot kívánok, mit parancsolnak, vagy, maradjon a helyén, figyeljen kamerán, de ne nyomogassa azt a gombot. Én, a magam részéről, miniszterelnöki szinthez méltatlannak tartom ezt a fajta vagyonőri vi­selkedést, megnyilvánulást. A pár házzal lejjebb lévő gengsztervilla vagyonőre, intelligensebb volt.”

A Best eközben azt közli, Kembe Sorel nagyon elégedetlen azzal, mennyit láthatja a Kondákor Zsófiával közös lányát (kéthetente viheti magával egy hétvégére, nyáron ehhez jön még két hét), mert ennél jóval többször szeretné. Most azt próbálja elérni, hogy a bíróság úgy döntsön, nála jobb helyen lenne a gyerek.

Sorel szerint ugyanis nem lát jó példát Katja, mikor anyukája egy olyan kétgyerekes családapával van most együtt, „aki úgy létesített kapcsolatot Zsófival, hogy közben a feleségén kívül egy harmadik nő már terhes tőle”.

Hát így.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Kiderült pár részlet Jakabos Zsuzsanna esküvőjéről

Laza és kedves esemény lehetett. Danny Blue pedig Ashon Kutchert fogdosta, de ezt az asszisztense érezte. Hírek kávé mellé.

8 · Aug 04, 2017 08:39am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments