horoszkóp

Végre Scarlett Johansson állítólagos pasija is beszélt a kapcsolatukról

2017.09.18. 12:24

Scarlett Johansson válását pár napja már, hogy tényként kezelhetjük, noha elég sok idő telt el azóta, hogy most már exférjével, Roman Dauriac-kal külön utakon folytatják. Annak ellenére, hogy hivatalosan még férjes asszony volt, az utóbbi időben mégis zavarosnak tűnt a színésznő szerelmi élete: a külföldi lapok először a Saturday Night Live egyik írójával, Colin Josttal hozták össze képzeletben, majd a saját ügyvédjével, Kevin Yornnal, aztán ismét Jost következett. Egy hosszú cikket is szántunk a témának, hogy valahogy végre kibogozhassuk, és viszonylag átláthatóvá tegyük Johansson párkapcsolati élethelyzetét. 

Ugyanakkor, amíg csak a jólértesült források szólaltak meg a témában, semmit sem lehetett ezer százalékig biztosra venni, most azonban végre megszólalt azt egyik jelölt úr, Colin Jost. A szeptember 17-én, vasárnap este tartott Emmy-díjátadón vett részt, így nyilván nem úszhatta meg, hogy a riporterek rá ne kérdezzenek a szituációra. 

sc

Jost, annak ellenére, hogy a médiában dolgozik, elég szűkszavú és visszafogott jelenség, amit a válaszaiból tényleg nem nehéz kikövetkeztetni. Mégis, minden mondatával biztosította a rajongókat arról, hogy igen, ők bizony hivatalosan is együtt vannak Scarlett Johanssonnal. 

Csodálatos nő. Rengeteget dolgozik, ezért most itt is lenne a helye. Elképesztő, nagyon nehéz lenne rosszat mondani róla. Igazán fantasztikus nő!

És ha ez még nem lenne elég bizonyítéknak, akkor tessék, hozzátette ezt is:

Egy éve dolgoztam íróként a showban, amikor először fellépett nálunk. Azóta elég jól megismertük egymást. Ő a legjobb! Nagyon boldog vagyok és hihetetlenül szerencsés.

Forrás: Just Jared

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Végre Scarlett Johansson állítólagos pasija is beszélt a kapcsolatukról

És így nagyjából ki is derült, hogy van-e valami köztük, vagy az egész csak egy sikeres médialufi volt-e.

2 · Sep 18, 2017 12:24pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments