Azt tudtam, hogy a Dóriék nem ránk fognak szavazni, de ezt vissza fogják még kapni

- hangzik el az első fontos mondat a Nyerő páros második évadának 7. részében. A bosszú hangja Vivien szájából származik, miután Fecsóval megtárgyalják, hogy Tokár Tomi és párja, Kovács Dóri párosa volt az egyetlen, akik az előző adásban nem rájuk szavaztak, mivel ők inkább Dobó Ágit és Kis Csabát szerették volna játékban tartani helyettük. Nem tudni, hogy innen eredeztethető-e az epizód közepén elszabadult pokol, amelynek főszereplői Vivien és Tomi voltak, mindenesetre kellemetlenül szórakoztató élményben volt része mindenkinek, aki látta. Aki nem, azt pedig most szépen felvilágosítjuk. 

Mivel a keddi részben nem esett ki senki, és a napi játék sem eredményezett túl sok kellemetlen pillanatot (bezzeg legutóbb), így a párok maguk voltak kénytelenek konfliktust generálni, nehogy véletlenül belefulladjanak az unalomba.

A 7. rész központi drámája kétségtelenül A Lecsó Ügy volt, ami nagyjából három és fél perc leforgása alatt egy egyszerű kis félreértésből végzetes katasztrófává nőtte ki magát, előtte azonban megfelelően kínos pillanatokat okozott Sánta Laci és felesége, Juliska közeledése is a rájuk neheztelő Gáspár Laci és Niki párosa felé. Kezdjük is ezzel!

A páros arra kereste a választ, hogy Gáspárék miért távolodtak el tőlük mostanában, erre azonban nem kaptak egyenes választ. Gáspár Laci csupán annyit mondott, hogy szerinte a másik Laci sok, erőltetett, túl kedves, de főleg cheesy [„Cheesy vagy. Te egy cheese vagy.” (sic!)], ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy behízelgő és nyálas, de lehet akár sajtszagú vagy nyamvadt is. Feltételezzük, hogy Gáspár a két előbbire gondolt.

Erre Sánta (akiről egyébként ebben a részben derült ki, hogy a Juliska felé táplált érzései a „de szép vagy reggel” és a „könyörgöm, hallgass már el, nyomd meg a stop-gombot, hadd mondjam el, amit akarok” tengelye mentén mozognak) gyorsan előrántotta a GáspárLacirajongójavagyok-kártyát, ami miatt az énekes és felesége, Niki, kénytelen volt nem létező szimpátiát erőltetni az arcára.

Ha egy valamit elszúrok, akkor az az, hogy én egy rajongótípusú idióta vagyok, aki ha berakom a CD-det a kocsiba, és én ezt éneklem, majd kiszállok, és bejövök a házba, és azt látom, hogy az a csávó, aki az én kocsimban énekelt, és én csak hallgattam a dalait, ott áll előttem, én zavarba kerülök

- mondta bele a zenész arcába Sánta, amit Gáspár később tisztességtelen manipulációnak értékelt.

Tök jó, hogy megdumáltuk

– örvendezett sírva Juliska, pedig a világon semmi nem dumálódott meg tulajdonképpen.

Ezután jött a közös játék, amelyben a lányoknak egy futógépen kellett hamburgert összeállítaniuk a pasijaik memóriájára hagyatkozva, és ami csak arra volt jó, hogy megtudjuk, Ádám csaja, Berni futni tud, de ülni jobban szeret, és hogy Alinda nagy ívben kerülné ki a konyhát, ha otthon nem lenne egyben a nappalival. Kiderült továbbá, hogy a jalapeno (ejtsd hálápenyó) paprikát szinte senki sem ismeri, ahogy az avokádót sem, de legalább ki tudják őket ejteni szórakoztatóan: jallapenno, mondta Fecsó, cedársajt, folytatta Kefir, ávókádó, zárta a sort Sánta Laci.

A játékban Gáspárék és Kefirék veszítettek, ami sokkal kevesebb fájdalmas pillanatot okozott, mint az elkövetkezendő, fentebb emlegetett Lecsó Ügy, amely minden bizonnyal a nézőket is ugyanannyira oszotta meg, mint a jelenlévőket. Éppen ezért nehéz objektívan értékelni a helyzetet, de megpróbálunk a tényekre hagyatkozni, hátha úgy sikerülni fog:

Vivien lecsót főz. Gáspár Laci bevallja, hogy csak öt barátja van, de Fecsó jó úton halad afelé, hogy a hatodik legyen.

Aki akar enni, az akkor üljön ide le

– közli emberi hangerővel Vivien. Mariann és Ádám megterítenek. Tokár Tomi és Dóri mindeközben lelki életet élnek a kertben, majd arra jönnek be, hogy már mindenki eszik.

Jó étvágyat

– szólítják fel őket.

Mindenki együtt eszik, és minket meg se vártatok?

- teszi fel a kérdést Tokár, aki az egészből valóban csak annyit érzékel, hogy 12 ember együtt vacsorázik, nélkülük.

És nem hagytatok semmi lecsót?

- értetlenkedik tovább.

Itt üvöltöztünk, hogy kaja van

– állítja meggyőződéssel Vivien, amely kijelentésnek a teljes igazságtartalma csupán annyi, hogy tényleg van kaja. Illetve már annyira mégsem.

Ahhoz, hogy ez az egész élethelyzet kevéssé legyen kellemetlen, Gáspár Laci egy tányérba önti a maradékot, szerinte ez ugyanis a szeretet jele. Tokárék megköszönik, majd Tomi kivesz egy muslincát a tányérból, és megkérdezi, hogy az egy bogár-e. Ezen a ponton szabadul el a pokol, dacára annak, hogy először mindenki nevetgél rajta.

Amúgy meg kiafaszom mondta, hogy ő egyáltalán ehet?

- teszi fel a bájos és nem feltétlenül indokolt kérdést az események hatására Juliskának Vivien, majd kifejti, hogy ő gyakorlatilag csak jó szándékból etetett meg mindenkit, aki kért, aki meg nem volt a helyszínen, az így járt.

Valóban ez történt, de azért nehéz lehet nem kiközösítve érezni magad, ha egy jó hangulatú, ebédelő tömegbe lépsz be úgy, hogy ők látszólag arra se emlékeznek, hogy te egyáltalán a világon vagy. A balhé aztán gyorsan eszkalálódik, Vivien nekiesik Tominak, aki barátnőjével együtt  azzal védekezik, hogy minden, ami kijött a száján, nem volt egyéb, mint egyszerű cinikus viccelődés. Mivel ezt senki nem érti, talán a cinikus szót sem teljesen, Tomi odébbáll, Dóri pedig, aki Vivien szerint csak el van nyomva a kapcsolatában, zokog.

A továbbiakban a Tomiék nélkül étkező csapat 60 százaléka összezár szépen, nehogy véletlenül el kelljen ismerniük, hogy tényleg baromira hidegen hagyta őket a Tokár-páros létezése. A medencénél bandáznak, ahol Vivien tovább pörög a problémán, Gáspár Lacinak pedig juteszébe, ő is tökre meg van sértődve. Vivien elvárja, hogy Tokár kövesse meg őt, aki végül eleget tesz a vágyának, és bocsánatot kér tőle mindenért, majd Gáspár Lacinál is sajnálkozik egy sort, mondván, nem akarta megbántani, és amúgy is baromira fél tőle, mert tök izmos. Mindketten nagyvonalúan megbocsátanak neki, Fecsó pedig kedvesen megvárja, hogy a fiatalember elhagyja a helyszínt, hogy végre feltehesse a nagy kérdést:

Most a Tomi minek pedálozik? Ha a veszélyzónába kerülnének, akkor bárki másra szavaznánk, de rájuk biztos, hogy nem.

VÁHHHÁHHÁÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁÁ

– hagyja jóvá a megjegyzést diszkréten Gáspár.

Az estét végül egy Tomi-Dóri/Kefir-Mariann duplarandi zárja, ahol semmi fontos nem hangzik el, csupán annyi, hogy „ez, ami itt van, az a kinti élet hatványozottabb, felnagyított módja”. És milyen igaz ez a Kefirtől.

Ön szerint kinek volt igaza a vitában?