Aki ezt hónapokig bírja, az megérdemli a 36 millió forintot

Mindig ki akartam próbálni, hogy milyen lehet a Való Világban szerepelni. Ez ilyen beteges vonzódás a trashreality iránt, így ez valahogy felkerült a nem létező bakancslistámra. Persze egyszer se jutottam el a jelentkezésig. Az adásokat nézve mindig úgy voltam vele, hogy ez tök jó buli, nem olyan nehéz. Tisztes távolságból nézni az alpári lealjasodást, a taktikázást és hallgatni, ahogy a VV-s arcok gondosan ápolják és rendre megújítják szép magyar anyanyelvünk, na az aztán a szórakozás. Jött egy lehetőség, hogy 24 órára be lehet költözni 7 másik újságíróval a villába. Igent mondtam, és elkezdődött az az emberkísérlet, amire talán egyikünk se számított.

A beköltözést megelőzően tudtuk, hogy pontosan úgy fognak bánni velünk, mintha rendesen VV jóskapisták lennénk. Így tudtuk igazán megtapasztalni, hogy milyen is az élet a villában. Annyit előre elspoilerezek - játékosként, VV Dávidként is lejött, de több szerkesztő is megerősítette - , hogy 24 óra alatt nagyon tömény élményt kaptunk, sőt, csináltunk magunknak, mert nagyjából három hétnyi VV-eseményt éltünk meg így hirtelen.

Az egész ott kezdődött, hogy a sajtótájékoztatóig nem tudtuk, hogy kik lesznek a szerencsés beköltözők. Amikor megvolt a hivatalos bejárás, akkor már tudtuk, hogy kikkel kell együtt töltenünk egy teljes napot. A rendes játékosoknál nincs meg ez, hogy a beköltözést megelőzően elkezdjenek előítéleteket gyártani a másikról, hisz mindentől elszigetelve élnek a show indulását megelőző napokban. Mi elkezdhettünk azon gomdolkodni, hogy “Jaj, miért nincs itt attól az újságtól a haverom, bezzeg a másikat beküldték. Így már nem is akarok itt lenni.” Ez mindegy is volt, mert kb. sikerült olyan embereket összehozni, akik szinte alig ismerték egymást. Nem tudtunk klikkesedni, nyolcan voltunk egy csapat. A sajtótájékoztatót letudva leadtuk az értékeinket, majd megtörtént, aminek meg kellett történnie:

A luxusbörtönre nem tudtunk rácsodálkozni, hisz két órája is láttuk már. Ezt leszámítva azt tettük, amit minden rendes VV-s tenne: megbontottuk az érkezésünk örömére kikészített pezsgőket, és elkezdtünk inni, beszélgetni és cigizni a teraszon. Ha ez lesz 24 órán keresztül, az nem lesz baj, gondoltam magamban. Aztán elfogyott a pia és jött az első levél. Megszavaztuk a villamestert, aztán jött még egy levél, hogy az ebédért menjünk ki a raktárba, majd üljünk le az asztalhoz és kaja közben mindenki mondjon magáról egy vicces/kellemetlen sztorit. Itt már mindenki tudhatta, hogy elkezdtek szerkeszteni minket. Mert hiába beszélgettünk mi roppant érdekes, izgalmas témákról magunktól (!!!), azok nem mehettek volna le adásba, mert a nézők azonnal elkapcsoltak volna.

Irányítottan elmeséltük a dolgainkat, majd ezeket jól ki is beszéltük a dohányzóban. Vittük tovább a sztorit, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Nem pihenhettünk sokáig, jött egy újabb levél, hogy akkor az eddigiek alapján egy like és egy dislike jel elhelyezésével, a tábla és a többiek elé kiállva, indokoljunk és szavazzunk a villa legerősebb és leggyengébb játékosáról. Pár órája lehettünk bent, de máris csináltak nekünk egy mini hierarchia hetet. Szavaztunk. És a játék itt fordult át realitybe. Elég egyöntetűen döntöttünk arról, hogy ki a leggyengébb, és persze nem úgy tettük rá a jeleket, hogy emberként, hanem VV Giziként, a VV 8.5 játékosaként az, aki legkevesebb ideig bírná. Ez is egy elég jellemző VV-feladat. Nagyjából az első héten szoktak így szavazni, amikor a jeleket pakolva legtöbbször az hangzik el, hogy

Ne haragudj Zsuzsi, de te állsz tőlem a legtávolabb, mert nem is beszéltünk igazán. Nincs veled bajom, de valakire tenni kellett a jelet, így mivel te vagy az, akit nem tudtam igazán megismerni, ezért most rád pakolok. Sorry.

És így a legkevésbé szimpatikus játékos minden kiszavazóshow nélkül kiköltözik a villából, majd jön helyette egy másik. Szóval a séma adott. A levélben is le volt írva, hogy a döntésünknek komoly következményei lesznek. Amikor leadtam a negatív szavazatomat, láttam játékostársam arcán, hogy nem esik jól neki. Gondolkoztam is, hogy talán valaki másra rakom, de rájöttem, hogy ez egy játék, ha a feladatot nézem, akkor pedig egy, csak az itteni létünkre vonatkozó hülye, teljesen lényegtelen szavazás. Szóval pláne nem láttam értelmét kamuzni. A döntésünk alapján ennek az illetőnek az állatvilág legalját szimbolizáló állatnak, csótánynak kellett beöltöznie. Kapott egy felcsatolható bogár páncélt meg egy plüss csótányfejet, amit a fejére tudott tenni. Ettől még rosszabb lett a kedve, de végül elvoltunk így egy darabig. Aztán egy újabb levélben leírt utasításnak eleget téve bevonultunk a nappaliba, majd lehúzták a redőnyt, hogy előkészítsenek valami feladatot a teraszon.

Éreztük, hogy ebből baj lesz, hisz visszavonásig kellett volna viselnie. Mondta, hogy őt nem érdekli, mert nem érzi jól magát benne. Hiába hülyeség az egész, őt nem érdekli. Jött is a levél, hogy de hordania kell azt a jelmezt. És itt kirobbant egy kis vita, mert valaki felhozta a kollektív büntetés kifejezést. Benne volt a pakliban, hogy egy ember lázadásáért mindenkit rommá szívatnak, hisz ez is a villalét része. Jött egy újabb levél, ami a teraszon felállított játék szabályait ismertette. Különböző dolgokkal teli tálakból kellett szájjal kihalászni egy-egy tojást majd eljuttatni a megfelelő helyre. A tálakban nem darált tehéntőgy és egyéb ilyen büdös és gusztustalan dolgok voltak, csak csoki puding, toll, fűrészpor, tej meg még valami. Abszolút vállalható volt. És persze a korábban megválasztott legerősebb és leggyengébb játékosnak kellett megküzdenie. A tét pedig a jelmezcsere volt. Én ezen a ponton meg is kezdtem a taktikázást: a szaunába elvonulva sikerült megkérdezni a legerősebb játékost, hogy ő is úgy gondolja ugye, hogy adott esetben hagyni kéne nyerni a csótányt. Így gondolta. De ezt akkor csinálta volna meg, ha ki is áll ellene, illetve látszik rajta a küzdés, a győzni akarás. De a csótány még a feladat felé se szagolt, még a csoki pudingba se kóstolt bele kisujjával, amikor behívták a riportszobába, majd pár perc elteltével kijött és közölte, hogy feladta a játékot. Ezzel nem hivatalosan fel is állított egy rekordott:

Távozása után megint megbeszéltük, hogy mi mennyiben voltunk ezért felelősek. Igen, ment egy kicsit a szerecsenmosdatás, de azzal, hogy feladta (csótányjelmez ide vagy oda) beigazolódott, hogy ő volt a leggyengébb, aki (ahogy azt a levél is írta) a legkorábban kiesne, legkevesebb ideig bírná a villában. Bennem ekkor realizálódott, hogy itt pár óra alatt sikerült leszimulálnunk egy olyan helyzetet, ami általában hetek leforgása alatt szokott megtörténni a Való Világban. Mindezt úgy, hogy tisztában voltunk vele, hogy ez egy játék, hogy 24 óra múlva vége, hogy elvileg az ismert VV-s arcoknál mi jóval intelligensebb, érettebb emberek vagyunk, erre tessék, első adandó alkalommal úgy megalázzuk a leggyengébbet, hogy az inkább haza is megy. Te jó ég, milyen emberek vagyunk mi? És még sehol se volt az este vége.

Az igazi VV-aranylövés az volt, amikor a hálóban való várakozás után kimehettünk a lufikkal kidekorált nappaliba, ahol szendvicsek és tisztes mennyiségű pia várt minket. Minket és sztárvendégeinket, mert mint kiderült, akaratunk ellenére is vendégeket vártunk az éjjelre. Megérkezett VV Dina, VV Mici, VV Krisztián és VV Zsolti. Tudtam, hogy ezek az emberek mikre képesek, hogyan buliznak, és így tovább. Az első gondolatom valami olyasmi lehetett, hogy “úbazmeg.” A második is valami ilyesmi volt. Kicsit le is ültünk és befeszülve dohányoztunk a teraszon a kollégákkal. Mi lesz itt most? Jönnie kéne valami levélnek, hogy mi a feladat, nem? Vagy most akkor ez lesz, hogy iszunk, oszt jó'van? Mint kiderült: az utóbbi volt. Ez így pár feles után mindenkiben realizálódott, hogy itt a lealjasodás a feladat, amit pár volt villalakóknak sikerült is túlteljesítenie.

Az ivással nem volt gond, de VV Dina stílusával és hangerejével annál inkább. Nem voltak kétségeim azt illetően, hogy a szlovákiai pultos lány nem úgy fog viselkedni, ahogy viselkedett a VV 8-ban, mert tudtam, hogy pusztítani fog. Egyrészt a saját agysejtjeit a bevitt alkohollal, másrészt a villatársai komfortérzetét a kegyetlen trágárkodásával. Én sem selyemkesztyűben teát hörpölgetve habzsolom a magas kultúrát bulizás címszó alatt, de ez a Dina által hozott szint annyira mocsári, hogy tényleg csak a tévén keresztül, vágott formában, kis dózisban elvislehető, esetleg szórakoztató. Már, ha szereti az ember a nyomorpornót.

Az időérzékünket teljesen elveszítettük. Én arra tippeltem, hogy a vendégek kb. este 10-kor jöttek be. De másnap, mikor már véget ért a játék, tájékoztattak minket, hogy az inkább este nyolc volt. A buli pedig reggel fél 7-kor ért véget. Én valamivel korábban mentem el lefeküdni, mert láttam, hogy VV Mici és egy realityhős kolléga közti héja-nász az avaron-, se veled, se nélküled szintű parttalan veszekedés, ami egy ponton fenyegetőleg a delikvens feje fölé (de nem sokkal) elpöckölt égő cigaretta csikk momentumát is magában hordozta, szóval, hogy ez az egész további izgalmakat nem tartogat, legfeljebb megismétlődik még párszor. A háló sarkába magzat pózba bekuporodva hallgattam már egyel tompábban (hangerő ügyileg) a nappaliból beszűrődő rikácsolást Dina és Mici közreműködésében. Aki bejött a hálóba, az ugyanúgy üvöltött, mintha az aludni próbálók nem lennének ott. Egy idő után volt, aki a nagy hangerőre még nagyobb hangerővel próbált válaszolni és így csendet teremteni. Én amúgy is inkább pacifista vagyok, de jelenleg azért döntöttem úgy, hogy nem szólok be ezért, mert a VV8-at látva tudtam, hogy azzal csak még hangosabb “kurvaanyázást” váltanék ki. Így is lett. De amikor már tényleg mindenki lefekvéshez készült, a hálóban voltunk és valaki még mondani akart egy vicceset, akkor egy halk, kicsit suttogva megejtett “Légy szíves, ha lehet, akkor maradjatok csöndben, mert itt aludni szeretnénk.” hozta el a kívánt hatást.

Én ekkor már túl voltam azon, hogy a háló sokat sejtető sötétjében 6 méterre tőlem szexelt VV Mici és VV Krisztián. Nem ültem föl az ágyamba, hogy mozizzak rajta, de füllel kénytelen voltam lekövetni az aktust. Szerencsére nem tartott sokáig.

Eljött a reggel, a vendégek szinte azonnal el is mentek, megbeszéltük, hogy mi volt az este, közben eltakarítottuk azt az irgalmatlan dzsuvát, amit az este során magunk mögött hagytunk, megreggeliztünk, kaptunk még egy feladatot, beszéltünk a villanővérrel a riportszobában, bejelentkeztek a műsorvezetők, majd megszavaztuk a VV 8.5 győztesét. Nem én lettem az. Per pillanat úgy érzem, hogy a klasszikus tuja játékosoknál egyel aktívabb figura voltam, akire alapból senki se tenne jelet, nem menne párbajra, így a végéig elszotyizva még finalista is lehet. De ehhez sok ilyen 24 órát kellene ép ésszel túlélni. És nem vagyok benne biztos, hogy menne.

(A kollégák személyiségi jogait tiszteletben tartva direkt nincs senki megnevezve a cikkben. Ugyanígy fotó is csak olyan lett betéve, amin egyedül látszom.)