Nagyjából egy évvel azután, hogy elvált Anna Faris színésznőtől, Chris Pratt 2018 nyarán elkezdett találkozgatni Arnold Schwarzenegger lányával, Katherine-nel. A kapcsolatuk igen gyorsan és meglehetősen komolyra fordult, dacára annak, hogy eredeti terveik szerint semmiképp sem akarták elkapkodni a dolgot, csak lazán élvezni szerették volna egymás társaságát.

Ehhez képest az utóbbi hónapokat nemcsak kettesben, hanem  egymás családjának a társaságában  is töltötték, ami általában nem a futó kalandokat szokta jellemezni. Ráadásul - és itt jön a lényeg - a színész kb. félévnyi járás után, 2019. január 14-én egy Instaposztban tudatta a világgal, hogy 

MEGKÉRTE KATHERINE KEZÉT, AKI IGENT MONDOTT NEKI. 

„Édes Katherine, boldog vagyok, hogy igent mondtál, izgatottan várom, hogy összeházasodjunk” - írta a kép mellé, amelyen a menyasszonynál csak az ujján csillogó gyűrű látványosabb. 

A 39 éves színészt 2017 augusztusában mégJennifer Lawrence-szel hozták hírbe , de aztán lecsendesedtek a pletykaéhes rajongók, miután Pratt összecsókolózott a 29 éves bloggernővel , és egyértelművé tette, kit is szeret valójában.