Gáspár Evelin a Mokka vendége volt, ahol elárulta, hogy ismertsége miatt nem talál állást. Több állásinterjún is volt már, sőt, egyszer már a szerződést is aláíratták vele, de végül mégsem lett övé a megpályázott munka. 

Bár az még nem fordult elő vele, hogy ismertségére vagy szüleire hivatkozva utasították volna vissza, Gáspár Evelin szerint erre nem is volt szükség. Tudja, hogy leginkább emiatt a két tényező miatt utasították vissza, de mint mondta:

Az a típus vagyok, aki nem adja fel. 

Gáspár Evelin egy konkrét esetet is megemlített, amikor egy delikateszbe jelentkezett volna, mielőtt még kiment az Ázsia Expressz forgatására: 

Legutóbb az volt, mielőtt kimentem Ázsiába, nyílt itt egy új delikatesz, oda jelentkeztem. Felvettek, volt szerződés, visszajöttem, betelt a pozíció. Nem értettem, szerettem volna normális emberként elhelyezkedni, meg beintegrálódni, mint egy  úgymond celeb. 

Ennek ellenére nem gondolkodik azon, hogy visszavonul a „celebstátuszából": 

Átadom magam ennek a celebségnek, mégis ebben nőttem fel, nekem egy nem hétköznapi életutam van. Bárkivel találkozom, olyan, mintha ezer éve ismerne engem.

Amikor megkérdezték tőle, nem fordult-e már meg a fejében, hogy törli magát a közösségi oldalairól, Gáspár Evelin azt válaszolta, hogy bár egyszer egy hónapig már megpróbálta kizárni az életéből az Instagamot és a Facebookot, nem szeretné törölni magát sehonnan. Döntését azzal indokolja, hogy a közösségi oldalak használata szerves része a mindennapjainak, itt tartja a kapcsolatot az ismerőseivel. 

Nem akarom megszüntetni, volt, hogy letöröltem egy hónapra, amikor volt nagyobb egy vizsgaidőszakom, jó volt ez, de sajnos nem bírod, a társadalom része, hogy van Insád, meg Facebookod, ott tartod a kapcsolatot

- mondta Gáspár Evelin. 

Gáspár Evelin azt is elmondta, akár Magyarországon kívül is szerencsét próbálna, már úgyis élt külföldön. Azért is tetszetős opció számára a külföld, mert szerinte a magyar társadalom túl zárkózott és kirekesztő.